A bajor gyártó előre jelzi, senki számítson tőlük olyan drasztikus megjelenésű autókra, mint az i3 és i8 voltak.

A BMW tervezési részlegének vezetője, Adrian van Hooydonk az Autocarnak adott interjújában beszélt az elektromos autókat érintő tervekről, melyek közben azok megjelenése is szóba került.

A vezető elmondta, az i3 és az i8 szándékosan kapott drasztikus vonalvezetést, ugyanis szerették volna őket megkülönböztetni a belsőégésű motorral szerelt modellektől és a piac más elektromos modelljeitől, ám most, hogy az elektromos járművek egyre inkább hétköznapivá válnak, a BMW nem érzi, hogy a jövőben is futurisztikus megjelenéssel kellene ellátniuk őket.

BMW iX3 concept

"Az elektromos mobilitás viszonylag rövid időn belül minden szegmensben utat tör magának, és már nem lesz más, mint egy újabb rubrika az opciók között, amit ki lehet pipálni egy autó megvásárlásakor", mondta van Hooydonk. "A tény az, hogy a BMW ügyfelei dinamikus modellekre vágynak, függetlenül attól, hogy akkumulátor-hajtású, vagy épp belsőégésű motorral szerelt autókról van szó, szóval egyre kevesebb okunk van arra, hogy különlegessé tegyük az elektromos autók megjelenését."

A gyártó új, elektromos autóknak szánt stílusirányzata az iX3 sorozatgyártott változatának bemutatójakor lesz majd látható, ám már a tanulmány is jelezte, a hagyományos modellhez képesti néhány apróbb dizájnbeli módosításon kívül túl sok mindenre nem érdemes számítani.

Forrás: Autocar

Galéria: BMW iX3 koncepció