Habár a vevők által diktált trend az SUV-k nyomulását bizonyítja már évek óta, a Citroen nem tesz le olyan bevált modellről, mint a Berlingo, ami 1996-ban mutatkozott be, idén pedig a harmadik generáció esedékes. Több mint 3.3 millió Berlingo gurult le eddig a szalagról, a legújabb kiadás már kétféle méretben (M és XL) kelleti magát, mindkét méret akár hét üléssel is rendelhető. A kisebbik változat 4.4 méter hosszú, míg nagytestvére 4.75 méterre nyúlik, tengelytávja is nagyobb (2.7 m vs. 3.05 m), esetében a harmadik sor ülései sínen csúsznak.

Az új Berlingo formája beillik az egységes márkaarculatba, nyolcféle karosszériaszín, két színcsomag, és három belső hangulat szerepel a katalógusban. Az XTR változat narancssárga színcsomagjáról, fekete tükörházakról, színre fújt sárvédőkről, és az üléstámlák narancssárga sávjáról ismerhető fel. A felnik 16 és 17 colos méretben kerülnek a Berlingo alá, a Grip Control rendszerrel felszerelt kocsik csak négyévszakos Michelin-abroncsokkal és kizárólag a kisebb kerékmérettel készülnek.

A Citroen – ismét – a kényelmet tűzte a zászlajára, mint tette azt szinte mindig 1919 óta, leszámítva egy röpke átmeneti időszakot. Ennek megfelelően kényelmes és puha tömésű üléseket szerelnek be az új Berlingóba, a futómű is az úthibák kiszűrését, semmint a tempós kanyargást részesíti előnyben, a praktikumot pedig számos tárolórekesz szavatolja: 28 darab (összesen 186 l) tárolóhely, beleértve a több fényt beengedő, többfunkciós és új generációs Modutop® tárolórendszert (a tetőben kialakított megoldás 92 literes) vagy az Airbag in Roof technológiának köszönhetően egyedien kialakított Top Box kesztyűtartót.

Citroen Berlingo

A csomagtér az M méret esetében 775 literes (+ 100 liter az előddel szemben), az XL 1050 litert kínál ötszemélyes konfiguráció mellett. Nem maradt el a külön nyitható hátsó szélvédő, a hátsó ablakok elektromos mozgatása is lehetséges, egyes változatokban az első utasülés is lehajtható, így XL méret esetében a rakodókapacitás 4000 literre, a rakodófelület pedig több mint 3 méterre növelhető. A 25 kg teherbírású kalaptartó kétféle helyzetbe állítható, használaton kívül a második sor ülései mögé rejthető.

A fedélzeti okosságok között olyan tételeket találunk, mint színes Head-Up-Display, 8 colos érintőképernyő és Mirror Screen, vezeték nélküli telefontöltés, csak hogy párat emeljünk ki. Összesen 19 biztonsági és vezetéstámogató segítheti a boldogulást kellő felszereltség esetén; akik vonóhoroggal rendelik a Berlingót, vontatmány stabilizálóval is felvértezhetik autójukat.

Citroen Berlingo

A motorok tekintetében az 1.2 literes PureTech benzines és az 1.5 literes BlueHDi dízel alkotják a kínálat gerincét. Előbbi elérhető 110 és 130 lóerős változatokban, a gyengébbikhez hatsebességes manuális egység jár, az erősebb motorhoz nyolcsebességes automata váltó. A dízelskála 75, 100, és 130 lóerős lépcsőkből építkezik, öt- és hatsebességes manuális, valamint nyolcsebességes automata társul hozzájuk a megfelelő szinten.

Az importőr 600 ezer forint kedvezménnyel vezeti be a hazai piacon a Berlingót, ezzel a legolcsóbb modell 5 215 000 forinttól vihető el, motorháza alatt a 110 lovas benzinmotorral, Live felszereltségben, 5 év garanciával. A legolcsóbb dízel az M méretű Berlingo 100 lóerős dízellel 5 515 000 forintért. Az előzetes árlista legdrágább tétele a 130 lóerős dízellel mozgatott XL méret nyolcsebességes automata váltóval, Shine felszereltséggel, 8 165 000 forintért.

Galéria: Citroën Berlingo - hazai bemutató, képek