Újabb lépést tett a Mercedes a villanyosítás irányába, hiszen két E-osztályra épülő plug-in hibrid modell is bemutatásra került.

Az E300e és E300de névre hallgató modellek benzin- és dízelmotorral kerülnek értékesítésre, ám mellettük már egy villanymotor is megtalálható lesz. A célcsoport mindkét modell esetében ugyanaz: azok a vásárlók, akik hosszú utazások esetén kényelemre, városban történő közlekedéskor pedig zéró károsanyag-kibocsátásra vágynak.

Az előző E350e helyére érkező E300e 2 literes, négyhengeres, turbófeltöltővel ellátott erőforrással kerül értékesítésre, a belsőégésű egység 211 lóerőt, a 13.5 kWh-s akkumulátorból táplálkozó villanymotor pedig további 122 lóerőt ad hozzá az összteljesítményhez. Mindez a 700 Nm-nyi nyomatékkal karöltve 5.7 másodperces 0-100-as gyorsulást és 250 km/órás végsebességet kínál a vásárlóknak.

Mercedes E300e And E300de

A tisztán elektromos üzemmódban megtehető távolság 33 kilométerről 50 kilométerre nőtt, a 100 kilométerre vetített átlagfogyasztás pedig 2 litereben állapodott meg.

Az E300de esetében egy 194 lóerős, 2 literes turbódízel egység szolgáltatja az alapot, ami mellé az előbb már említett villanymotor társul. A rendszerteljesítmény 306 lóerő, a csúcsnyomaték 700 Nm, a 0-100-as gyorsulás 5.9 másodperc, az elektromos üzemmódban megtehető távolság pedig 54 kilométer.

A 100 kilométeren 1.6 liternyi üzemanyagot fogyasztó E300de az E300e-vel ellentétben már nem csak szedán, de kombi változatban is elérhető lesz.

Forrás: Mercedes-Benz 

Galéria: Mercedes-Benz E300e és E300de