Alighanem mindenki tisztában van vele, hogy az illegális gyorsulási versenyek milyen veszélyeket hordoznak magukban, hiszen általában közutakon rendezik meg azokat, ahol nem akarva-akaratlanul, de a résztvevők saját magukon kívül másokat is veszélybe sodorhatnak.

Függetlenül attól, hogy valaki szándékosan látogat ki a versenyre, vagy csak véletlenül épp arra jár, egy figyelmetlen, tapasztalatlan és felelőtlen vezető miatt a szórakozás könnyedén tragédiába fulladhat.

Kis híján hasonlóra került sor az alábbi videóban is, amiben azt láthatjátok, amint egy szebb napokat is megélt harmadik-generációs Ford Mustang előbb a rajtvonalhoz gurul, majd néhány méter megtétele után egy oszlopnak csapódik, ami mellett ezúttal szerencsére nem állt senki.

Ettől függetlenül még alakulhatott volna szörnyen az eset, hiszen, amint az a felvételen is látszik, az ütközés következtében az autó gyakorlatilag kettészakadt. A benne ülő férfi csodával határos módon eszméleténél maradt, sőt, kis segítséggel ugyan, de saját lábán szállt ki az autóból.

A videó leírása alapján állkapocscsont-törés, néhány hiányzó fog és egy törött váll szerepelt a sérülései között, ami bár nem hangzik jól, még így is rettentő szerencsésnek mondhatja magát.

Galéria: Ford Mustang baleset