Frissítette a Hyundai i40 modelljét, amely új hűtőrácsot, biztonsági fejlesztéseket és egy új dízelmotort is kapott.

Dizájn tekintetében a Hyundai legújabb stílusirányzatát képviselő hűtőrács megjelenése lehet a legfeltűnőbb, ám újnak számít a 18 colos felniszett is, amely a korábbi 16 és 17 colos egységek mellé érkezett meg. Az utastérben két új színárnyalat vált elérhetővé, a merlotvörös és a szürke-fekete, amik mellett a kifutó modellnél népszerűvé váló fekete és bézs árnyalat is maradt a kínálatban. Újnak számítanak az ajtópanel inzertjei is, amik immár összhangban vannak az ülések színével és a műszerfalon felbukkanó fém díszítésekkel.

A frissített i40 modellcsalád több biztonsági fejlesztést is felvonultat, többek között a SmartSense csomagot, melynek részeként a frontális ütközést elkerülő asszisztens is megérkezett a fedélzetre. A technológia figyelmezteti a sofőrt, ha veszélyes helyzetet észlel, szükség esetén pedig a féket is aktiválja. Ami magát a működési folyamatot illeti, a rendszer automatikusan aktiválódik 10 km/óra vagy nagyobb sebesség esetén veszélyes közelségben lévő járművet észlel az autó előtt.

Hyundai i40 Sedan And Wagon

Végére maradt a legfontosabb, ugyanis a frissített modellek megkapják az új, 1.6 literes Smartstream dízelmotorokat is. Az egység két teljesítményváltozatban is elérhető - az alap kivitel 115 lóereje mellé 280 Nm-nyi nyomaték, hatsebességes manuális váltó és 4.6 literes átlagfogyasztás valamint kilométerenként 120 grammos károsanyag-kibocsátás társul.

Az erőteljesebb változat 126 lóerővel és 320 Nm nyomatékkal kerül be a prospektusokba, és itt már választási lehetőségük is van a vásárlóknak, ugyanis a hatfokozatú manuális egység mellett a hétsebességes automata váltó is bekerült a képbe. Az átlagfogyasztás 4.7 liter körülre tehető, a károsanyag-kibocsátás pedig 153 g/km-ben lett meghatározva.

Azok a vásárlók, akik nem kérnek a dízelmotorokból, választhatják a 135 lóerős teljesítménnyel bíró 1.6 literes GDI-t, amely hatsebességes manuális váltóval karöltve 6.7 literes fogyasztással és 153 g/km-es károsanyag-kibocsátással örvendezteti meg őket.

Forrás: Hyundai

Gallery: Hyundai i40 szedán és kombi (frissített)