A PSA Csoport termékekért felelős vezetője, Laurent Blanchet a Párizsi Autószalonon adott interjút az Autocar-nak, melyben elmondta, a dízel jövője jelen pillanatban bizonytalan, így látniuk kell, hogy a piac ezen tekintetben milyen irányba indul el.

A vállalat nemrég mutatta be új, 1.5 literes dízelmotorját, amely már a legszigorúbb előírásoknak is megfelel, ám könnyen előfordulhat, hogy újabbak már nem érkeznek a kínálatba.

"Úgy döntöttünk, hogy fejlesztjük tovább a dízelmotorokat, ugyanis látni szeretnénk, hogy mi történik a piacon", nyilatkozta Blanchet. 

A csoport egy másik tagja, a Peugeot is elismerte menet közben, hogy hibáztak, amikor nyomni kezdték a dízelmotorokat, az agresszív fejlesztések és a jelentős befektetések ugyanis nem feltétlenül térültek meg.

Peugeot 508, 508 SW et 3008 PHEV

A dízelmotorok piaci részesedése Európában 50%-ról 36%-ra csökkent, a lavinát pedig a Volkswagen dízelbotránya indította el. Tenni ellene nem nagyon lehet, főleg úgy, hogy egyre több gyártó, legújabban már a Kia is bejelentette, hogy a jövőben csak a benzines egységekre és a hibrid hajtásláncra koncentrálnak.

"Ha 2022-2023 környékén 5% körül mozog majd a dízel piaci részesedése, teljes mértékben felhagyunk a fejlesztésekkel, ha viszont 30% körüli értéket látunk, az már érdekesebb helyzetet teremthet. Úgy gondolom, senki nem tudja megmondani, hogy a piac miképpen fog változni, az azonban biztos, hogy a dízel népszerűsége leszállóágban van", folytatta Blanchet.

A vezető megerősítette, hogy más gyártókhoz hasonlóan a fő hangsúlyt a tisztán elektromos és hibrid modellekre helyezik, amiktől a következő években komoly növekedést várnak.

Forrás: Autocar

 

Galéria: Peugeot 508, 508 SW és 3008 PHEV