A Porsche mai bejelentése vélhetően senkit sem lep meg, hiszen már a tanulmány első változatának bemutatóján sejteni lehetett, hogy a 911 Speedster a sorozatgyártást is megéli, ám most mégis fellélegezhetnek azok, akik a vásárlásban érdekeltek és egészen eddig kételkedtek.

A gyártó júniusban az ikonikus, szürke árnyalatú fényezéssel már megmutatta azt autót, ám a Párizsi Autószalon tökéletes helyszínnek bizonyult ahhoz, hogy a bejelentéssel egybekötve egy másik színváltozat, a Guards Red is bemutatkozzon. Az 1988-as évre visszautaló fényezés mellett érdemes vetni egy pillantást a fekete bőrkárpitra és a 21 colos felniszettre is, melynek dizájnja a 911 RSR és GT3 R versenyautókat idézi. Ha már versenyautókat említettünk, érdemes megemlíteni a sötétített nappali menetfényt is, ami szintén ezt a szellemiséget idézi.

Porsche 911 Speedster new concept

Nem tudni, hogy szeretne-e még változtatni valamit most leleplezett modelljén a gyártó, mindenesetre az már biztos, hogy a gyártást a Porsche Exclusive fogja végezni. Azok, akik érdeklődnek iránta, jobb, ha sietősre veszik lépteiket, ugyanis mindössze 1948 példányt készítenek belőle. A szám nem véletlenül alakult így, a Porsche arra az 1948-as évre utal vele, amikor a Porsche 365 "Number 1" megkapta a működési engedélyt.

Porsche 911 Speedster new concept

A 911 Speedster lesz az első olyan modell, amely megkapja a Heritage Design csomagot, ám, hogy pontosan mire is kell számítani, az még nem teljesen tisztázott. Szintén nem tisztázott a technikai specifikáció sem, mindössze annyit tudhatunk, hogy a tanulmány a Carrera 4 Cabriolet alapjaira került megépítésre, a felfüggesztés pedig a 911 GT3-ból került átültetésre. A hatsebességes manuális váltó és a titán kipufogóvégek is a GT részleg sajátjainak mondhatók, a hathengeres szívómotor teljesítménye pedig 500 lóerő fölé tehető.

Mivel a sorozatgyártás már jövő év elején kezdetét veszi, arra számítunk, hogy hamarosan részletesebb információkkal gazdagodunk.

Forrás: Porsche

 

Galéria: Porsche 911 Speedster