Az Audi első tisztán elektromos-meghajtású modellje iránt meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik.

Az Audi franciaországi részlegének igazgatója, Lahouari Bennaoum a helyi Automobile Propre nevű lapnak adott interjút, melyben elmondta, a modell iránt a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozik, állítását pedig számokkal is alátámasztotta, hiszen közölte, már 10 ezer megrendelés futott be a modellre.

Noha a tisztán elektromos-hajtású e-tron csak múlt héten mutatkozott be teljes fényében, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Audi több hónapja fogadja mára megrendeléseket, így ez a szám nem az elmúlt egy hétben jött össze. Ettől függetlenül van ok az örömre, hiszen a négykarikás gyártó ügyfelei jól láthatóan vevők az újdonságra és az elektromos hajtásláncra.

Audi e-tron

Az e-tron meghajtásáról két villanymotor gondoskodik, egyet az első, egyet pedig a hátsó tengelyen helyeztek el a mérnökök. A teljesítmény 360 lóerő, ám az Overboost technológia révén rövid ideig mindez 408 lóerőre is növelhető. A nyomaték mértéke 660 Nm, és ahogy azt az elektromos autók esetében már megszokhattuk, azonnal rendelkezésre áll. A 0-100-as sprint 5.7 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 200 km/órában lett meghatározva. Talán nem ezek a legjobb értékek, amiket valaha láttunk, ám a gyártó szeretett volna arra fókuszálni, amiről az elektromos hajtás szól, vagyis a hatótávolságra. Ennek érdekében egy meglehetősen nagy, 95 KWh-s kapacitású akkumulátorcsomagot alkalmaztak, amely öt fő szállítása esetén 400 kilométer megtételét (WLTP) is lehetővé teszi.

A hatótávolság azonban csak egy dolog, legalább ennyire fontos a töltés is, ám ezen a téren is hozza a kötelezőt az e-tron, hiszen 150 KW-os gyorstöltő használata során a 80 százalékos töltöttségi állapot már mindössze 30 perc alatt is elérhető. Ha valaki csak otthon tudja tölteni autóját, 8.5 órát vesz igénybe a teljes töltés. Az Audi más gyártókkal közösen egyébként egy teljes töltőállomás-hálózat kiépítésén is dolgozik, mely 2018 végéig 200 európai állomást biztosít majd az autósoknak. Ez a szám 2020-ra a 400-at is eléri majd, a töltőoszlopok pedig egymástól 120 kilométerre kerülnek elhelyezésre, vagyis ideális esetben nem fordulhat elő, hogy az akkumulátorok menet közben teljesen lemerülnek.

 

Gallery: Audi e-tron