A Mercedes Maybach néven kínál modelleket azoknak, akik a hagyományos S-osztály által kínáltnál nagyobb luxusra vágynak, és úgy tűnik, hamarosan már az Audi is képes lesz majd erre.

Ha valakinek ismerős lenne a címben említett név, az nem a véletlen műve, hiszen az Audi közvetlen őséről van szó, egy mára már megszűnt német márkáról, amely a 20. század kezdetén luxusautóiról vált híressé a nagyvilágban.

Az AutoNews az ügyre rálátó forrásaira hivatkozva mos arról ír, hogy az Audi visszahozná a nevet a köztudatba, és ezzel a jelzéssel látná el az A8 minden eddiginél nagyobb luxust nyújtó változatát, amely a tervek szerint 2-3 év múlva, a jelenlegi-generációs modell frissített változatával együtt érkezne meg a kínálatba.

Az Audi A8 Horch a hírek szerint az utastérben alkotná a legnagyobbat, ahol extra tételek jelennének meg. Kívül maradna minden a régiben, a karosszériát sem nyújtanák meg, mindössze egy Horch-jelzés kerülne fel a kerékívekhez vagy a C-oszlophoz, miközben a meghajtásról egy ikerturbós W12-es gondoskodna. A Horch-vonal ugyanakkor V8-as motorokkal is remekül működhetne, legalábbis erről számolt be a forrás alapnak.

Audi A8 with Sport Package

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az A8 Horch piacra dobása után újabb luxusmodellek is megjelenhetnek a portfólióban, ám a kiszámíthatatlan fogadtatás miatt egyelőre csak ötlet szintjén merült fel a dolog, minden attól függ, hogy az A8 ultra-luxust nyújtó változata milyen reakciókat vált ki az ügyfelekből.

Kérdésként felmerült az önálló Horch márka útnak indítása is, ám az Audi nem akar a Daimler hibájába esni, amely a 2000-es években Maybach 57 és 62 néven dobta piacra önálló luxusmodelljeit, amik aztán a vártnál jóval gyengébb számokat produkáltak.

Forrás: AutoNews

Gallery: Audi A8 Sport