Az F-Vision nem a következő-generációs F-150 előfutára, sokkal inkább egy futurisztikus nyergesvontató, amit a Ford Otosannál álmodtak meg Törökországban. A vállalat nem közölt túl sok információt a modellről, ám jól látható, hogy aerodinamikai szempontok szerint megrajzolt vonalakkal és különleges kialakítású szélvédővel került bemutatásra, amihez az ihletet akár a Robotzsaru című film is ihlethette volna.

A tanulmány a méretes kerekeken túl LED fényszórókkal is rendelkezik, mellettük pedig légbeömlők kaptak helyet, melyek minden bizonnyal az akkumulátor hűtését szolgálják. Nem meglepő, de adott egy szenzorokra támaszkodó digitális visszapillantó is, ami a kamerák képét az utastérbe továbbítja.

Jól látható módon a pótkocsi megtervezésekor sem dobták félre az aerodinamikai szempontokat, hiszen rejtett kerekeket és áramvonalas formát alkalmaztak, amitől az összkép sokkal futurisztikusabbnak tűnik a jelenleg megszokott "fehér dobozokhoz" képest.

 

A Ford némileg meglepő módon szinte egy szót sem árult el a tanulmányról, ám a Motor Authority úgy értesült, hogy esetében elektromos hajtásláncról és négyes szintű önvezető rendszerről van szó, ami azt jelenti, hogy a teherautó bizonyos körülmények között emberi beavatkozástól mentesen is képes a közlekedésre.

A könnyített anyagokból megépített F-Vision egyik legnagyobb érdekessége az "interaktív frontrész", ami különböző dizájnok megjelenítésére képes. Egy meglehetősen furcsa fejlesztésről van szó, és nem is igazán lehet tudni, mire lesz majd jó, mindenesetre az egyik közzétett képen látható, hogy a fényszórók környékén egy gyémántmintázatú ábra is megjelenik.

Noha a tanulmány több szempontból is hasonlít más futurisztikus teherautókhoz, a Ford közleménye szerint az F-Vision a Marvel szuperhősökből merített ihletet, vagyis teljesen nyilvánvaló, hogy a frontrész esetében nem Robotzsaruról, hanem Vasemberről van itt szó.

Forrás: Ford