Megérkezett ugyanis az autótó teljes egészében leleplező két vázlatfotó, amely, mint az a hasonló képek esetében megszokott, a Kodiaq RS erősségeire helyezi a hangsúlyt.

Az, hogy gyárilag 20 colos felnikkel érkezik a modell már korábban is ismert volt, ám biztosak lehetünk benne, hogy a bemutatásra kerülő autón nem tűnnek majd akkorának, mint az alábbi képen. Ettől függetlenül a márka első teljesítményspecifikus SUV-ja még agresszív és erőt sugárzó lesz, amihez hozzájárul majd a frontrészen elterülő fényes fekete árnyalatú 3D-hatású hűtőrács, a sportos lökhárító és a szintén alapfelszereltségként járó teljes értékű LED fényszóró.

2019 Skoda Kodiaq RS teaser

A hátsó rész szintén nem a visszafogottságáról lesz híres, a lámpák modern kialakítást kaptak, a sportos hangolású lökhárítóba pedig két nem éppen apró kipufogóvéget integráltak. Oldalról nézve egyértelműen a felnik lopják el a showt, ám érdemes még szót ejteni a vörösben pompázó féknyergekről, a D-oszlopig elnyúló tetőcsomagtartóról, a fekete ablakkeretről és a kizárólag a Kodiaq RS esetében elérhető Race Blue fényezésről is.

A modell hivatalos bemutatójára a Párizsi Autószalonon került sor, ám látva, milyen lelkesedéssel oszt meg róla újabb és újabb fotókat a gyártó, meglepődnénk, ha néhány napon belül nem leplezné le online eddigi legeresebb, 240 lóerős biturbó dízelmotorral szerelt modelljét a Skoda.

Forrás: Skoda

Galéria: Skoda Kodiaq RS teaser