A Retro dizájn a múlté, a jövő pedig az elektromos hajtásláncé, ám egyre több gyártó gondolja úgy, hogy a kettő ötvözéséből akár még valami nagyszerű is születhet.

Gyorsan meg kell jegyezni, hogy nem gondolkodnak rosszul, ezt pedig a legújabb ilyen modell, a Peugeot e-Legend tanulmány is kiválóan szemlélteti. A klasszikus 504-ből inspirálódó, ám közben Nissan GT-R stílusjegyeket is felvonultató autó egészen biztosan a Párizsi Autószalon egyik legtöbbet emlegetett modellje lesz, ugyanis közönség előtti bemutatóját ott tartja majd meg a gyártó.

A retro külső alatt villanymotorok és akkumulátorcsomagok lapulnak, a villanymotorok 456 lóerőt és 800 Nm nyomatékot szolgáltatnak, a 100 kWh-s kapacitású akkumulátor pedig 600 kilométer megtételét garantálhatja. Természetesen van gyorstöltési lehetőség is, itt 25 percnyi töltés után 500 kilométeres hatótávot kapunk. A 0-100-as gyorsulást kevesebb mint négy másodperc alatt ugorja meg a tanulmány, amelynek végsebességét 220 km/órában határozta meg a gyártó.

2018 Peugeot e-Legend concept

Az e-Legend igény esetén tisztán önvezető módban is működtethető, sőt, a benne ülők a Soft és Sharp módok váltogatásával még azt is eldönthetik, hogy nyugodtabb, vagy dinamikusabb utazásra vágynak. Van még Legend módunk is, itt hagyományos módon az emberi vezetés kerül a középpontba, és van a Boost mód, amiben az autó maximális teljesítménye lesz kihasználható.

A francia autógyártó minden részletre odafigyelt, ezért együttműködést kötött a Soundhounddal, amellyel közösen egy hanggal aktiválható személyi asszisztenst is beépítettek a tanulmányba, ami a Focal prémium, vezetési módhoz igazodó hangrendszerét sem nélkülözi.

A gyártó közleménye szerint a Peugeot e-Legend tanulmány a közeli jövőt hozza el számunkra mindenféle nosztalgia nélkül, ám arról egyelőre nincs szó, hogy a modell sorozatgyártásba kerülne.

Forrás: Peugeot

Galéria: Peugeot e-Legend tanulmány