A bajor autógyártó közleménye szerint idén novembertől az X2 két új belépőszintű variánssal is gazdagodik - mindkettő négyhengeres motorral és elsőkerék-hajtással kerül majd értékesítésre. A hír azt követően látott napvilágot, hogy az X2 M35i személyében bemutatkozott a kompakt méretű SUV eddigi legerősebb változata.

Az új X2 sDrive20d meghajtásáról egy 2 literes dízelmotor gondoskodik 190 lóerővel. Az erő egy nyolcfokozatú automata váltó segítségével jut el az első kerekekhez, a 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztás 4.7 literben, a 0-100-as gyorsulás pedig 7.9 másodpercben lett meghatározva esetében.

Az X2 xDrive18d személyében egy újabb variáns is érkezik, amely felár ellenében a korábban említett nyolcfokozatú automata váltóval is elérhető lesz. Mivel itt egy mindössze 150 lóerős egységről van szó, a 0-100-as gyorsulási érték is szerényebb, 9.4 másodperc, és némileg meglepő módon az üzemanyag-fogyasztás is nő, 4.9 literben állapodik meg.

2018 BMW X2 Advantage Plus

A modellel kapcsolatos további érdekesség, hogy novembertől az "M" sportülések és "M" biztonsági övek már az M Sport és M Sport X felszereltségi szinttel értékesítésre kerülő X2 modellek esetében is elérhetőek lesznek, természetesen némi felár ellenében.

Változás lesz megfigyelhető az 1-es sorozat háza táján is, itt szintén novembertől érkezik az Edition M Sport Shadow modell, amely az M Sport variánst váltja a kínálatban. Azok, akik az alábbi képen is látható modell mellett teszik le voksaikat, fekete sávval ellátott LED fényszórókkal, LED ködlámpákkal, fényes feketére fújt hűtőráccsal, sötétített hátsó lámpákkal és krómozott kipufogóvégekkel találkozhatnak.

2018 BMW 1 Series Edition M Sport Shadow

Az új változat szintén megkapja a 18 colos, kétküllős dizájnnal ellátott Jet Black felniket, míg az utastérben Antracit tetőkárpit és szürke elemekkel ellátott sportülések fogadják majd a vásárlókat.

A modellfrissítéseket túl egy érdekes kijelentést is tett a gyártó, ugyanis kiderült, hogy már több mint 190 modelljük felel meg a legfrissebb Euro 6d-Temp szabványnak.

Forrás: BMW

Galéria: BMW-frissítések - 2018 ősz