Mind közül a legjelentősebb újítás egyértelműen az új, 1.3 literes, négyhengeres TCe erőforrás érkezése, amelyet a Daimlerrel közösen fejlesztett ki a vállalat. A Scenic, Captur és Megane modelleknél már elérhető egység a részecskeszűrőnek köszönhetően alacsonyabb károsanyag-kibocsátással kerül az autóba, mindez pedig rengeteget számít a mai viszonylatban. A motor kétféle teljesítményértékkel is kérhető, az első 140, a második 160 lóerőt prezentál a vásárlóknak, akik mindkét esetben dönthetnek, hogy a manuális vagy az EDC automata váltót kérik mellé.
A széles körben alkalmazott 1.75 literes dízelmotor is frissült, itt 20 lóerőnyi többlet figyelhető meg az elődhöz képest. A 149 lóerős teljesítmény mellé 340 Nm-es nyomaték és hatfokozatú manuális váltó társul - igény esetén az összkerékhajtás is elérhető.

A motorháztető alatti területen túl más részein is frissült a Kadjar, hiszen érkezett egy áttervezett front- és hátsó rész. Elől szélesebb, króm berakású hűtőráccsal, C-alakú fényszórópárossal, LED-es nappali menetfénnyel és ködlámpával, valamint szintén LED paneles indexlámpákkal találkozhatunk. A csúcsfelszereltségű modellek esetében a cápauszonyt mintázó antenna sem hiányzik a kínálatból.
Az utastérbe bepillantva az új, 7 colos kijelzővel rendelkező R-Link 2 infotainment ragadja meg a figyelmet, na meg az, hogy a klímavezérlő, az ajtókilincs, a belső ajtópanelek és a szellőzők körüli terület is modern dizájnra váltott.
A csúcskategóriát ezentúl már a Kadjar Black Edition képviseli, amely sötét árnyalatokkal, kontrasztos öltésekkel, Alcantara kárpittal, fekete tetőpanellel, egyedi szőnyegekkel és 19 colos felnikkel különbözteti majd meg magát a társaktól.