A gyártó által közzétett rövid klipben az autó frontrészét vehetjük szemügyre, ennek köszönhetően pedig láthatjuk, hogy egy ismerős hűtőráccsal és egy méretes Mercedes emblémával lesz dolgunk. Megújulnak a fényszórók is, amelyek ezúttal már egy új grafikával ellátott LED-es nappali fényt kínálnak, és megfigyelhető néhány sportos légbeömlő is az első lökhárítón.

A teaser ennél több új információt nem tartalmazott, ám korábbi kémfotók alapján tudható, hogy az autó karosszériája evolúciós folyamatokon ment keresztül, az új design pedig tökéletesen illeszkedik a portfólió más tagjainál látottakhoz, ami egységesebbé teszi az összképet. Az áttervezett GLE hátsó része sem úszta meg a módosításokat, itt egy relatíve kis méretű hátsó lámpa és egy dupla kivezetésű kipufogórendszer ragadja majd meg a figyelmet.

Noha külső megjelenés szempontjából forradalmi újításokra nem számíthatunk, az utastérben alapos felfordulásra tippelünk, hiszen az eddig napvilágra került fotók alapján a GLE fedélzetén is megjelenik a digitális műszercsoport, a háromküllős kormány, a krómozott szellőzőrendszer és a megújult váltó, miközben a hírek jobb anyaghasználatról, faberakásokról, fém díszítőelemekről és széles kialakítású középkonzolról is szólnak.

 

A Mercedes egyelőre hallgatag az erőforrásokat illetően, ám szinte biztosan elérhető lesz az EQ Boost technológiával kínált 3 literes sorhatos egység, amely alapbeállításon 367 lóerőt és 500 Nm nyomatékot nyújthat az ügyfeleknek, míg az EQ Boost rendszer további 22 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal járulhat hozzá az élvezetes vezetéshez.

Vélhetően nem maradnak ki a dízelmotorok sem a kínálatból, így a vásárlók a 3 literes, sorhatos blokk 286 lóerejére és 600 Nm-es nyomatékára, valamint ugyanezen erőforrás erősebb, 340 lóerős változatának érkezésére is számíthatnak.

A későbbiek során biztosan érkeznek majd az AMG 53, 63 és 63 S variánsok, melyek közül utóbbiba jó eséllyel a 612 lóerőt és 850 Nm-t prezentálni tudó 4 literes, ikerturbós V8-as egység kerül alkalmazásra.

Galéria: Mercedes-Benz GLE kémfotók

A fotókat készítette: CarPix