A Bloomberg által közölt jelentés szerint ezen a héten a négymilliót is elérheti a forgalomba helyezett elektromos autók száma, ami első hallásra egyáltalán nem tűnik soknak, ám látva a növekedés ütemét, egyértelmű, hogy hamarosan jóval nagyobb számokról kell majd beszámolnunk.

Az utóbbi években egyre több nagyvállalat vált környezettudatossá, ami szép lassan az átlagfelhasználókra is kiterjedt, így már azok sem fordulnak el, ha elektromos autót látnak, akik korábban ördögtől való technológiának tartották a dolgot. Mindez - mármint a kereslet mértékének növekedése - jól látszik a számokon is, hiszen míg az első egymillió elektromos modell piacra kerüléséhez öt év szükségeltetett, addig az utolsó egymilliót már hat hónap alatt elkészítették a gyártók.

Tesla Model 3

Megállásról vagy stagnálásról pedig szó sincs, hiszen a technológiától eddig ódzkodó autóipari vállalatok is komoly fejlesztéseket hajtanak végre, egyre nagyobb gyárakat építenek, fejlesztik az akkumulátorkapacitást, vagyis minden adott ahhoz, hogy az elektromos autók a jövőben még inkább használhatóvá váljanak. 

Épp ezért a gyártók is egyre nagyobb számban készítik el saját, tisztán elektromos vagy hibrid modelljeiket, melyekkel egyrészt a károsanyag-kibocsátási határértékeket is könnyebb tartani, másrészt pedig igény is erre mutatkozik. A Bloomberg úgy tippel, a most még négymilliós szám kevesebb mint egy évtizeden belül a százmilliót is megközelítheti.

Forrás: Bloomberg

 

Galéria: Mercedes-Benz EQC