A német autógyártó nem osztott meg túl sok információt az újdonsággal kapcsolatban, ám a Motor Authority kiderítette, hogy több ponton is eltér majd a jelenleg kínált GTI-től.

A vásárlók Cornflower Blue, Urano Grey, Pure White és Deep Black fantázianevű fényezésekkel kérhetik majd a modellt, amely az alapfelszereltség részeként 18 colos, fényes feketében pompázó felnikkel, fekete spoilerrel és tükörházzal kerül értékesítésre. Az extrák között megtalálható lesz még az adaptív LED fényszóró, a kulcs nélküli ajtónyitás, az egyedi szőnyegszett és a különleges kiadásra emlékeztető emblémával ellátott ülés is.

Volkswagen Golf GTI

A Volkswagen nem közölte, hogy mechanikai módosításokra számíthatunk-e, ám minden valószínűség szerint nem, ami azt jelenti, hogy továbbra is a GTI 2 literes, négyhengeres turbómotorja áll majd rendelkezésre. A Rabbit Edition a várakozások szerint hatsebességes manuális, és szintén hatfokozatú automata váltóval is elérhető lesz.

Azok, akik nem annyira járatosak a Volkswagen világában, kissé furcsán nézhetnek a Rabbit elnevezésre, ám valójában a gyártó ezt már a modell első- és ötödik generációjánál is használta. Árazásról egyelőre nem esett szó, ám szinte biztos, hogy a jelenleg elérhető legerősebb változathoz képest is számítani kell némi felárra.

*A fotókon a jelenlegi Golf GTI látható

Galéria: Volkswagen Golf GTI