Az utóbbi években minden egyes frissen bemutatott modelljéből készített Edition 1 kivitelt a Mercedes, és szerencsére az A-osztály szedán változata sem maradt ki a sorból, amelyről a Mercedes-Benz Passion Blog-nak köszönhetően már az első képeket is megmutathatjuk.

A modell értékesítését szeptember 3-tól kezdte meg a vállalat, azok pedig, akik igényt tartanak rá, nem csak rézszínű díszítéseket, de az alapfelszereltség részeként további extrákat is kapnak. Maradva azonban a megjelenésénél, az autó alapból AMG Line csomaggal érkezik, melyet rézszínű elemekkel dobott fel a gyártó. Ezek közé sorolható a hűtőrács, a 19 colos felniszett és az első kerékjárati ívnél elhelyezett Edition embléma is.

2019 Mercedes A-Class Sedan Edition 1

Az alapfelszereltség részeként LED fényszórókkal büszkélkedő Edition 1 négyféle, Night Black, Polar White, Mountain Gray és Cosmos Black fantázianevű fényezésekkel vásárolható meg. Az utastérben Artico bőrutánzattal bevont sportülés kapott helyet, melyről nem hiányozhatnak a rézszínben pompázó kontrasztos varrások sem. A külsőt és belsőt egyensúlyba hozó árnyalat műszerfalon, a középső könyöklőnél és az ajtópaneleknél is megtalálható, amik szintén Artico mesterséges bőrkárpitot kaptak.

A csomag részlét képezi még a Nappa bőrrel bevont multifunkciós sportkormány, az alumínium pedálszett, a 64 szín megjelenítésére képes környezeti világítás és az egyedi szőnyegszett is. A különleges kiadás szokás szerint mindössze 12 hónapon át lesz elérhető, az első példányok kiszállítását 2019 elejére tervezte be a vállalat.

Forrás: Mercedes via Mercedes-Benz Passion Blog

Galéria: Mercedes A-osztály szedán Edition 1