A Bentley, a Rolls-Royce és a Lamborghini révén több luxusmárka is képviselteti magát az SUV-piacon, azonban a McLaren ennek ellenére sem kíván csatlakozni melléjük.

A McLaren többször is kijelentette az elmúlt években, hogy eszükben sincs SUV-gyártásba kezdeni, mindez pedig úgy tűnik, a mai napig nem változott, ugyanis a vállalat vezetője, Mike Flewitt a Top Gear-nek adott nyilatkozatában továbbra is hasonlókról beszélt.

"Amikor különböző termékek elkészítésének lehetőségét vizsgáljuk, három területre koncentrálunk. Az első a márka, a második a technológia, a harmadik pedig a pénzügy."

"Ami a márkát illeti, egy SUV csak megosztaná a McLarent, mint márkát. Az SUV-k remek modellek, megvan a helyük a világban, de vezetési élmény tekintetében a közelébe sem érnek az elvárásainknak, ezért értelmetlen is lenne foglalkoznunk velük."

Szót ejtett arról is, hogy az luxuskategóriás SUV-k a Volkswagen Csoportnak köszönhetően szinte mind egy helyről érkeznek, amivel versenyezni sem tudnának.

McLaren 2025 Product Plan

"Nincs velük semmi baj, de nekünk nincs meg az a technológiai csomagunk, ami egy SUV elkészítéséhez nélkülözhetetlen lenne. Mindent az alapoktól kellene kezdenünk, és nem vagyunk arrogánsak, hogy azt gondoljuk, egy éjszaka alatt jobbat alkotunk, mint a Range Rover vagy épp Cayenne modellek."

Végül, de nem utolsósorban szóba került a projekt anyagi háttere is, ami végleg elképzelhetetlenné teszi a hasonló modellek McLaren emblémával történő legyártását.

"Mivel az alapoktól kellene kezdenünk, óriási befektetésekre lenne szükség, miközben pénzt gyakorlatilag semennyit nem keresnénk. Mindezeket figyelembe véve felmerül a kérés: 'mi a fenéért vágnánk mi ebbe bele?' Az ügyfelek sem helyeznek ránk nyomást emiatt, ugyanis elégedettek és szeretik azt amit mi csinálunk", zárta mondandóit a vezető.

Forrás: Top Gear

Galéria: McLaren 2025