Az autó elsősorban azoknak ajánlott, akik unják már a mai modellek megjelenését és hangulatát.

Az már első pillantásra is egyszerűen megállapítható, hogy az autó a legendás Delta előtt tiszteleg, ám itt most jóval többről van szó, mint egyszerű restaurálásról. A Lancia Delta Futurist nevéből is eredően nem ragadt meg a múltban, helyette modern kori vívmányokkal, többé-kevésbé korhű megjelenéssel és méregdrága árral sokkolja a vásárlókat.

Annak érdekében, hogy az autó kategóriájában megfeleljen a mai követelményeknek, a tervezők számos karbonelemet elhelyeztek az autón, legyen szó akárcsak az első lökhárítóról, a hűtőrácsról, az első szárnyról, az oldalküszöbről, vagy épp a csomagtartóra rögzített hátsó szárnyról. 

A karbonhasználatból már egyértelműen kiderül, ám a könnyített alumínium elemek alkalmazása már mindenki számára egyértelművé teszi, hogy a súlycsökkentés is fontos szerepet játszott a modern klasszikus elkészítésekor. Mindezt ráadásul más területekkel is kombinálta a gyártó, hiszen például az alufelniket úgy alakították ki, hogy az aerodinamikai szempontból is előnyt kovácsoljon.

Lancia Delta Futurista

Az utastérben a kapcsolók és a különböző vezérlőelemek mind az "elődöt" idézik, a Recaro Sportülés formájában és az odabent felhasznált anyagok minőségében azért már felfedezni apróbb eltéréseket.

Mechanikai értelemben véve is megfigyelhető ez a kettősség, hiszen miközben a váltó és a differenciálmű egyes elemei felülvizsgálva ugyan, de megmaradtak, bekerültek olyan újítások is, mint az Autotechnika által legyártott intercooler és a kissé túlméretezett kivezetésekkel rendelkező egyedi készítésű kipufogórendszer is.

Látható tehát, hogy az ikonikus Delta úgy újult meg, hogy közben nem adott át mindent a múltnak, ennek pedig komoly ára van, ugyanis az 1250 kilogrammot nyomó 330 lóerős modell ára 300 ezer euróban, vagyis 98 millió forintban lett meghatározva.

Galéria: Lancia Delta Futurista