Nem kell sokáig kutakodnunk, ha olyan gyártót keresünk, aki nem örült az új WLTP szabvány bevezetésének, hiszen a Volkswagen Csoport márkái egytől-egyig megszenvedik az átállást, ezzel együtt pedig maga az anyavállalat is, amely egyes jelentések szerint eddig közel egymilliárd eurót költött a szükséges módosítások elvégzésére.

A 2018. szeptember 1 után értékesített modelleknek már mind meg kell felelniük az új előírásoknak, ezt pedig nem minden esetben tudja garantálni a vállalat, ezért a büntetések elkerülése érdekében többféle megoldáshoz folyamodtak. Az egyik ezek közül, hogy csökkentik bizonyos modelljeik teljesítményét, amik így fogyasztásban és károsanyag-kibocsátásban is határértéken belül maradnak. Ezt eddig a Golf R és a Seat Leon Cupra esetében lépte meg a vállalat, mindkét esetben 10 lóerővel csökkent a maximálisan lehívható teljesítmény.

2018 SEAT Leon Cupra R ST

Ahol ilyen módon nem oldható meg a probléma, ott az adott modell gyártásának végleges vagy ideiglenes leállítása mellett döntött a gyártó. Előbbi kategóriába tartozik a Golf GTI, amely már a 8. generációs Golf 2019-es érkezése miatt javított változatot sem kap. Az Audi SQ5 gyártása jelen pillanatban szünetel, 2019-ig már nem is indul újra, az A4 1.4 literes TFSI egységét pedig a hasonló teljesítményt nyújtó 2 literes TFSI váltotta. 

Nem úszta meg a Porsche sem kellemetlenségek nélkül az átállást, ott több modellre rendelést sem vesznek fel, amíg nem találnak megoldást a problémákra, és nyilván az sem segíti őket, hogy volt, ahol meg is tiltották bizonyos modellek behozatalát.

Az, hogy a Volkswagen Csoport szenved, még nem jelenti azt, hogy más gyártók is nehézkes napokat élnének át, ugyanis a PSA csoport például kijelentette, ők már az új szabvány bevezetése előtt is teljesítették a szükséges előírásokat.

Forrás: Autocar

 

Kapcsolódó tartalom