Jelen állás szerint ugyanis a gyártó közlése szerint mindössze egy tanulmánnyal van dolgunk, ám akkor sem lepődnénk meg, ha menet közben kiderülne, egy előszériás prototípus látható a képeken. A Renault úgy véli, az Arkana egyszerre ötvözi egy limuzin eleganciáját és egy SUV szilárdságát, amely kijelentéssel olyan nagyon azért nem lehet vitába szállni, hiszen első ránézésre az autó meglepően jól néz ki.

Mivel alapvetően egy SUV-ról van szó, a Renault gondolt arra, hogy off-road kompatibilissá tegye a modellt, ami az emelt hasmagasságban és a 19 colos felnik fölött elhelyezkedő műanyag elemekkel ellátott kerékívekben is tetten érhető.  Ugyanakkor az elegancia sem maradt ki, erről leginkább a magas övvonal, a kupészerű lejtős tetővonal, az ablakok körüli króm díszítés és a panoráma napfénytető gondoskodik.

Renault Arkana

Természetesen nem maradtak le az autóról az olyan tipikus Renault-stílusjegyek sem, mint a C-alakú fényszórópáros, a köztük elterülő megszokott hűtőrács és a hátsó lámpákat összekötő fényhíd, amit szép lassan egyre több márka modelljein is megcsodálhatunk.

A Renault közlése szerint nem véletlen, hogy a Moszkvai Autókiállítást választották a bemutató helyszínéül, hiszen a 2017-ben értékesített 448.270 modellnek köszönhetően a helyi piac több mint negyedét uralják (28%), 2022-től pedig arra számítanak, hogy a most még második legfontosabb piac az elsővé lép elő.

Az autó sorozatgyártása 2019-ben kezdődőik, a gyártási folyamatokat pedig különböző országokban végzik majd, és bár alapvetően globális piacra készítették a modellt, az európai értékesítés egyelőre nem szerepel a tervek között.

Forrás: Renault

Galéria: Renault Arkana teaser