Néhány nappal ezelőtt a frontrészt vehettük szemügyre, most pedig itt az újabb teaser-anyag, amely az autó hátsó részét mutatja meg számunkra.

Az elektromos autókra jellemző módon ezúttal is egy meglehetősen letisztult kialakítással találkozhatunk. A fényszórók a mai trendeknek megfelelően elvékonyított megjelenéssel rendelkeznek, a paneleket pedig egy szintén egyre inkább megszokottá váló LED fénysáv köti össze.

Az EQC legszembetűnőbb designeleme ugyanakkor egyértelműen a fényszórók külső élén végigfutó LED technológiát alkalmazó nappali menetfény lesz, amit a hűtőrács fölött egy szintén LED-es fénysáv köt majd össze.

 

Egy korábban közzétett sajtóközleményben a Mercedes elárulta, 90 prototípus és 30 előszériás modell hónapok óta járja a világ útjait, az ezen idő alatt megtett több millió kilométer pedig garancia lesz a megbízhatóságra és a kiváló teljesítményre.

Utóbbival kapcsolatban eddig meglehetősen szűkszavú volt a gyártó, így csak találgatni lehet, hogy a Generation EQ tanulmány két villanymotorja bekerül-e a sorozatgyártott változatba. Amennyiben igen, úgy 408 lóerős teljesítményre és 700 Nm-es nyomatékra számíthatnak majd a vásárlók, akik a 70 kWh-s akkumulátorcsomagnak köszönhetően egyetlen töltéssel akár 500 kilométert is megtehetnek majd.

Forrás: Mercedes