Moduláris felépítésének köszönhetően többféle elektromos hajtáslánc is szóba jöhet a meghökkentő látványt nyújtó modell esetében.

Az elmúlt évben érdekes kísérletbe kezdett az Infiniti, ugyanis megalkották a Prototype 9 tanulmányt, amely gyakorlatilag egy modern köntösbe bújtatott 1930-as versenyautó volt. Idén megérkezett az utód, a Prototype 10, amely esetében a retro-vonal továbbra is adott, ám ellentétben az előddel, az újdonság már nem a múlt, hanem a jövő felé kacsingat.

Ez nem jelenti azt, hogy a jövő Infiniti modelljei együléses, tető nélküli speedsterek lesznek, ám az újdonság több olyan stílusjegyet is felvonultat, amik a következő modelleken már helyet kaphatnak. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a januárban bemutatott Q Inspiration és a Prototype 10 között több egyezőség is megfigyelhető, elég csak a végletekig vékonyított fényszórókra, a szögletes elemekkel operáló frontrészre, vagy épp az aerodinamikai okok miatt süllyesztett oldalsó elemekre gondolni.

Infiniti Prototype 10 Concept

Az Infiniti közlése szerint amíg a legtöbb mai autót úgy építik meg, hogy közben a belsőégésű motorok helyigényét és elhelyezkedését tartják szem előtt, addig ők a jövő trendjeit szem előtt tartva már teljes egészében az elektromos hajtásláncra koncentráltak, aminek köszönhetően azt is sikerült szemléltetniük a Prototype 10-zel, hogy milyen formát ölthetnek a jövőbeli elektromos modellek - még akkor is, ha ezúttal új némi 1950-es évekbeli retro-beütést is becsempésztek.

A Prototype 10 meglepő formavilágával a gyártó nem titkolt szándéka volt az elektromos hajtáslánc által kínált szédületes gyorsulás vizuális szemléltetése is, mindez pedig látszólag remekül sikerült. A gyorsulásra specializált modellekhez hasonlóan itt is egy minimalista kivitelezésű utastérrel találkozhatunk, amelyben mindössze a vezetőnek jutott hely, így élményvezetésre jelen állás szerint nem sok esély nyílna. Az utasoldali ülés helyén ugyanis egy méretes ventilátor kapott helyet, mely az akkumulátor és a villanymotor hűtését hivatott szolgálni, legalábbis elméleti szinten, hiszen az Infiniti külön hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban csak egy designtanulmányról van szó, vagyis a karosszéria alatt gyakorlatilag semmi sem található.

Infiniti Prototype 10 Concept

Ez persze nem jelenti azt, hogy a potenciális hajtásláncokról szóló hírek fölöslegessé válnának, ugyanis az autó tervezésekor egy moduláris platformot is megalkottak, amely a jövő modelljei alatt is helyet kaphat. Az architektúra számos tisztán elektromos és hibrid hajtáslánc beépítésére is lehetőséget kínál, amiből a gyártó a későbbiekben még sokat profitálhat, főleg annak fényében, hogy 2021-ig minden egyes modelljüket villanyosítanák.

Forrás: Infiniti

Gallery: Infiniti Prototype 10 Concept