Az első Skoda SUV, amelyet RS jelzéssel is ellátott a gyártó októberben, a Párizsi Autószalonon tartja világpremierjét, ám, hogy a várakozást enyhítse, a gyártó két újabb fotót és némi információt is közzétett a modellről.
A Kodiaq RS esetében az RS logó vörös fényezésű elemeivel is igyekszik majd hangsúlyozni a modell sportosságát a gyártó, na nem mintha erre olyan óriási szükség lenne, hiszen Sabine Schmitz kezei között a hétüléses változat 9 perc 29.84 másodperc alatt ért körbe a Nürburgringen, ami azért már előrevetíti, mire is lehet számítani.
A hivatalos megfogalmazás szerint a vörös az RS modellcsalád sportosságát és erejét hivatott jelezni, míg a "v" a győzelem szimbólumaként kerül a logó mellé. A márka rajongói vélhetően tudják, de említsük meg, hogy az RS jelzést először 1974-ben, a 180 RS és 200 RS rali prototípusoknál használta a gyártó, ám egészen 2000-ig kellett várni, hogy az első sorozatgyártott modell, az Octavia RS is legördüljön a gyártósorról.

Az első teljesítményspecifikus Skoda SUV meghajtásról egy négyhengeres, 239 lóerős teljesítménnyel és 500 Nm-es nyomatékkal rendelkező 2 literes, biturbó egység fog gondoskodni. Az újdonság mellé természetesen összkerékhajtást is társít a gyártó, így gyakorlatilag a Kodiaq RS lesz a Skoda eddigi legerősebb dízelmotorral szerelt sorozatgyártott modellje.
Bár a hivatalos bemutatóra csak októberben kerül sor, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az online felületen történő leleplezés akár már szeptember végén is megtörténhet, így vélhetően nem kell olyan sokat várnunk az újabb fotókra és információkra.
Forrás: Skoda