Csúcsformában van a Boba Motoring által kezelgetett kettes Golf, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy negyedmérföldes rekordot döntött egy gyorsulási versenyen.

1983 és 1992 között 6.3 millió példányt adtak el a Volkswagen Golf második-generációs változatából, ám teljesítmény tekintetében egyik sem ért olyan magasságokba, mint az alábbi videón látható példány.

Az erőteljes módosításon átesett modell nemrég egy gyorsulási versenyen vett részt Németországban, ahol a negyedmérföldes távon (402 m) egészen elképesztő, 8.47 másodperces időt futott, miközben végsebessége a 269 km/órát is elérte. Mindez világrekordnak számít a távon, így a Boba Motoring joggal lehet büszke modelljére, amely 1233 lóerős teljesítménnyel és 1094 Nm-es nyomatékkal érte el eddigi legnagyobb sikerét.

Mindebben szerepe volt még a módosított összkerékhajtásnak, az áttervezett DSG váltónak, a frissen beépített új fejlesztésű turbófeltöltőnek és az elmúlt évek kemény munkájának is, ugyanis az autót több év alatt juttatta el jelenlegi szintjére a műhely.

A végeredmény jelen pillanatban 2.5 másodperc körüli, Bugatti Chiron-szintű 0-100-as gyorsulást produkál, ám ellentétben a francia luxus-sportautóval, a Golfban a kényelmi felszerelések és a biztonsági fejlesztések is hiánycikknek számítanak.

Forrás: Boba Motoring

Boba Motoring Golf II