A Lamborghini Urus már önmagában is - bármilyen fényezéssel -  egy remek kiállású, tekinteteket vonzó SUV-nak számít, ám vannak olyan helyzetek, amikor a gyári állapot megőrzése nemes egyszerűséggel szóba sem jöhet.

Ez történt most az alábbi videóban látható tulajdonos esetében is, aki az Urus megvásárlása előtt a szintén hozzá tartozó Aventador S-t már egy türkiz árnyalatú, krómhatású fóliával vonta be. Mivel a mélyszürke Urus kissé komoran mutatott mellette, úgy döntött, hogy azt is átfóliáztatja, ráadásul a korábban kiválasztott és megszeretett színt is változatlanul hagyja.

Ilyen volt, ilyen lett a Lamborghini Urus

Lamborghini Urus türkiz-króm
Lamborghini Urus türkiz-króm

Az Urus átfóliázásának folyamatát aztán teljes egészében videóra vették, a folyamat összefoglalója pedig ennek köszönhetően most meg is tekinthető. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem ez az első hasonló projektje a tulajdonosnak, hiszen a múltban is rendelkezett már azonos megjelenésű modellekkel. Akkor a rózsaarany-fekete színkombináció volt számára a nyerő, ám állítása szerint a türkiz-króm most mindent visz.

Az új árnyalaton túl egyébként egy méretes, 24 colos felniszett is helyet kapott az autó alatt, melyekre különleges márkajelzéssel ellátott abroncsokat installáltak.