Úgy tűnik, a Volkswagen Csoport olthatatlan vágyat érez a különböző körrekordok megdöntésére, és nem csak az olyan csúcskategóriás modellek esetében érvényes, mint a 911 GT2 RS, az, I.D.R Pikes Peak, a Lamborghini Huracán performante, vagy épp a szóban forgó Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid, hiszen korábban a felsoroltaknál jóval olcsóbb Kodiaq RS is meghódította a Nürburgringet.

Jelen esetben a Porsche modellje került középpontba, na meg persze a gyártó teszt- és fejlesztési vezetője, Lars Kern, aki hat különböző pályán is rekordot döntött a négyajtós, hibrid hajtáslánccal szerelt luxusmodellek kategóriájában.

Bahrein International Circuit

Az 5.4 kilométer hosszú, 15 kanyarból álló pálya rajtvonalához teljesen gyári állapotában állt oda a modell, majd nem sokkal később, pontosan 2 perc 18.96 másodperc múlva már a célvonalon is áthaladt, ugyanis ennyi időre volt szüksége az 5.4 kilométeres táv megtételére.

Yas Marina Circuit

A Porsche által "technológiai értelemben véve az egyik legfejlettebb" pályának nevezett Yas Marina Circuit és annak 21 kanyarja a Forma-1 rajongói számára is ismerős lehet. A nagy kihívásokat tartogató 5.5 kilométer hosszú pálya meghódítására 2 perc 31.79 másodpercre volt szüksége a modellnek, amelynek rekorddöntése az alábbi videóban is megtekinthető.

A Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid további négy pályán is sikeres rekorddöntésen van túl, az ezekről készült videót a gyártó hivatalos honlapján találhatjátok.

Forrás: Porsche