A gyártó által kiadott közlemény szerint augusztus 23-án mutatják be teljesítményspecifikus tanulmányukat, mely elektromos meghajtással büszkélkedhet.

A tanulmány elkészítése egyértelmű jele annak, mire is készül az Infiniti a jövőben, hiszen korábban több alkalommal is kijelentették, hogy nagy potenciált látnak a tisztán elektromos-meghajtásban.

Noha a modell neve egyelőre nem ismert, egy érdekes tényre már most felhívnánk a figyelmet, ugyanis ez lesz az első olyan autó, amely már a márka új főtervezője, a BMW-től elcsábított Karim Habib nevéhez fűződik, ez pedig mindenképpen növeli az elvárásokat.

Infiniti Pebble Beach Concept

Az Infiniti azt írja közleményében, hogy a jármű tökéletesen szemlélteti majd a márka azon törekvését, hogy a lehető legélvezetesebb vezetést és legjobb teljesítményt hozzák ki az elektromos hajtásláncokból. Habib megemlíti, hogy a tanulmány bizonyos tulajdonságai már a jövőben érkező modelleknél is megfigyelhetők lesznek, vagyis a soron következő Infiniti modellek erőteljesek és hatékonyak lesznek, miközben nem mellékes módon élvezet lesz őket vezetni.

Ennél jobb hír aligha kell a rajongóknak, akik eddig az elektromos hajtáslánc által nyújtani tudott vezetési élmény miatt aggódtak. Hogy mire lesz képes a gyártó, az persze csak a tanulmány, és az azt követően érkező modellek bemutatója után derül majd ki, mindenesetre a jelek kifejezetten biztatóak.

Ez is érdekelhet:

Forrás: Infiniti