Sokféle vélemény elhangzott a modell sorsáról az elmúlt években, ám úgy tűnik, a gyártó továbbra is kitart mellette.

A BMW i9 tipikusan az a modell, amellyel szinte minden megtörtént már az elmúlt években. Voltak olyan vélemények, melyek szerint soha ilyen közel nem volt még ahhoz, hogy valóság váljon belőle, de voltak olyanok is, amik biztosra vették, hogy a modell soha nem kerül az utakra. 

Gyártón belül is megosztott lehet a helyzet, hiszen annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban már 2012-ben levédették az elnevezést, hat év alatt egy tanulmányra se futotta belőle. Megválni azonban ők sem szeretnének a névtől, hiszen azt követően, hogy július 31-én lejárt a névhasználati jog, jött a hír, hogy ismét levédette azt a bajor gyártó, vagyis valami tervük mégiscsak lehet a modellel.

BMW i9 render

A legfrissebb vélemények szerint jelen pillanatban az "i" almárka más modelljei élveznek nagyobb prioritást, ezért nem jut előrébb az i9 köré épülő projekt, ám nem kizárt, hogy a 2025-ig érkező 25 elektromos modell között - melyből 12 tisztán elektromos-meghajtású lesz - már ott szerepel majd az i9 tanulmány.

Ezzel kapcsolatban tehát továbbra is sok még a kérdőjel, ám vannak olyan területek, amelyekre tisztább rálátásunk nyílik. Ilyen például az iNEXT projekt, melynek első kézzel fogható eleme már jövő hónapban bemutatásra kerülhet, de 2021-ben érkezik az iX3 és az i4 névre keresztelt négyajtós kupé is, vagyis bőven lesz mozgolódás az "i" márka körül.

Forrás: BMWBLOG

Gallery: BMW i9 renderkép