Hamarosan alapításának 50. évfordulóját ünnepli az eredetileg Guy Ligier által alapított vállalat, amit egy új sportkocsival ünnepel a névhasználat jogával rendelkező Onroak Automotive.

 Guy Ligier 1969-ben hozta létre a magáról elnevezett autógyártót, de a névhasználati jogot egy ideje az Onroak Automotive tudhatja magáénak. 2014 óta olyan sportprototípusokat prezentáltak, mint a Ligier JS P2, JS P3, JS P217 és JS P4, valamint az együléses Ligier JS F4-et és Ligier JS F3-at is bemutatták. Az új típuscsalád fejlesztése jelenleg is zajlik az Onroak Automotive gyáraiban, közben készülnek egy teljesen egyedi sportkocsival is, amit ősszel mutatnak be.

Egyelőre csak egy sejtelmes grafikát villantottak meg a gépről: a hátsó fényszóró és úgy általában véve a kocsi formája eléggé hasonlít a Ford Mustang által képvisel irányra, legalábbis nagyon emlékeztet az amerikai izomautó jegyeire.

Ez is érdekelhet:

Amit tudni lehet még, hogy egy 3.7 literes, V6-os erőforrás fogja éltetni 330 lóerő körüli teljesítménnyel, amihez hatsebességes, szekvenciális, fülekkel is kapcsolható váltót társítanak. Azt is elhintették, hogy az FIA E II SH szabályainak megfelelő építik, tehát nem alkalmas közúti használatra, ugyanakkor nagy sorozatban gyártott kocsi megjelenését idézi négy üléssel. Az ebbe a kategóriába (3000 és 4000 köbcenti közötti autók) sorolt gépek tömege maximum 780 kg lehet.

Az új Ligier novembertől lesz elérhető, de szeptemberben további részleteket fognak elárulni róla. Fontos adalék, hogy ára 89 ezer euróban (26 millió forint környékén) állapodik meg – adóterhek nélkül.

Ligier new sports car teaser