A BMW Isetta után a svájci gyártó a 21. század elvárásainak megfelelő elektromos-meghajtású autóról rántotta le a leplet.

A Micro Mobility Systems nevű svájci-székhelyű vállalat többnyire csak robogókra és kerékpárokra specializálódott, ám most kivételt tettek, ugyanis elkészítették a Microlinót, amelyet már az európai utakra is homologizáltak, és amelynek sorozatgyártását még az idei év vége előtt beindítanák.

A Microlino technikai értelemben véve egy négykerekű kerékpárnak tekinthető, tehát nem érdemes olyan szintű védelmet várni tőle, mint egy hagyományos autótól. Hogy mi inspirálta a modell megszületését, azt aligha kell hosszasan taglalni, elég csak megnézni egy róla készült képet, és mellé tenni egy 1950-es években értékesített BMW Isettáról készült fotót.

A 2435 mm hosszú, 1500 mm széles modell kétüléses kialakítást kapott, súlya pedig az akkumulátorok és az utasok nélkül 450 kilogrammban lett megállapítva. Apró mérete ellenére praktikusság terén egyáltalán nem vall szégyent az újdonság, hiszen a hátsó ülések mögött egy relatíve nagynak nevezhető, 300 literes csomagtér található, ami még a Mazda 2 2 által kínáltat (250 l) is felülmúlja.

Microlino

A vállalat két változatot kínál az autóból, a 8 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelt 120, a 14.4 kWh-s pakkal ellátott variáns pedig 215 kilométeres hatótávolságot prezentál. Az apró, mindössze 20 lóerős villanymotor mellé 110 Nm-nyi nyomaték társul, ami így összesen egy 5 másodperces 0-50-es gyorsulásra elegendő.

0-100-as gyorsulást érintő adatokat nem közölt a gyártó, mindez azonban nem a véletlen műve, hiszen a végsebesség 90 km/órában lett maximalizálva. Amennyiben a gyártás még idén beindul, az első példányok valamikor jövő év elején kerülhetnek kiszállításra azokhoz, akik kifizették a 12 ezer eurós, vagyis 3.8 millió forintos árat.

Gallery: Micro Mobility Microlino