Az új Mercedes-Benz A-osztály hatchback néhány hónappal ezelőtti bemutatójakor már lehetett némi fogalmunk arról, milyen stílusjegyekkel fog debütálni a szedán változat, ezt alapul véve pedig nem is csalódhattunk. A szedán nagyjából ugyanazokat az ismertetőjegyeket vonultatja fel, kiegészítve némi CLA-beütéssel. 

A Mercedes portfóliójának legjobb légellenállási együtthatójával (0.22) rendelkező modell hossza 4549, szélessége 1796, magassága pedig 1446 mm lett, tengelytávja 2729 mm-ben lett meghatározva. Az utastér ennélfogva tágas kialakítású, a fejtér elől-hátul 1024/944 mm lett, míg a lábtér értékei 1062/861 mm-ben állapodtak meg, vagyis a hátul helyet foglalók sem panaszkodhatnak majd.

Az utastérben sok újdonságot aligha fedezhetünk fel, ám így is említést érdemel az MBUX nevű infotainment rendszer, amely a ferdehátú változat és az új Sprinter után a szedánba is bekerült. A nagy felbontású széles képernyőn keresztül vezérelhető rendszer kiterjesztett valóság képességekkel is rendelkezik, így nem csoda, ha a gyártó a valaha készített legfejlettebb kijelzőnek nevezi. A vásárlók alapfelszereltség szerint két 7 colos panelben gyönyörködhetnek, ám azok, akik nem sajnálják rá a pénzt, ezek méretét 10.25 colra is növelhetik. A head-up display és az intelligens hangvezérlés szintén feláras tétel, utóbbi a "Hey, Mercedes" köszöntéssel kelthető életre.

2019 Mercedes-Benz A-Class Sedan

Nem az MBUX azonban az egyetlen említésre méltó fejlesztés az utastérben, hiszen megérkezett oda az S-osztályban debütáló Intelligent Drive is, amely bizonyos körülmények között félautomata vezetésre is képessé teszi az autót. A továbbfejlesztett kamera- és radarrendszernek köszönhetően immár egy 500 méteres útszakasz monitorozására is képes az autó, a biztonságot azonban nemcsak ez, hanem az automata vészfék és a sávtartó-asszisztens jelenléte is növeli - utóbbi ráadásul kanyaroknál, kereszteződéseknél és körforgalmaknál a sebességet is automatikusan vezérli.

Ami az erőforrásokat illeti, az új modell két különböző változatban lesz elérhető piacra kerülésekor, ezek az A180 d és A200 neveket viselik. A benzines egység esetében a teljesítményt 163 lóerőben, a nyomatékot pedig 250 Nm-ben határozta meg a gyártó, míg a dízelmotornál 116 lóerőben és 260 Nm-ben maximalizálódtak az értékek.

Az új Mercedes-Benz A-osztály szedán még idén megjelenik a kereskedésekben, ahol nem sokkal ezt követően felbukkan majd a sokak által várt, ám jelenleg még tesztelés alatt álló AMG A35 variáns is.

Kapcsolódó tartalom:

Galéria: 2019 Mercedes-Benz A-Class Szedán