Az álcázott Aventador SVJ volánja mögött a Lamborghini hivatalos tesztversenyzője, Marco Mapelli foglalt helyet, aki a címből is adódóan sikeresen abszolválta a 20.6 kilométer hosszú útszakaszt.

A rekorddöntésre irányuló projektet a gyártó kutatási- és fejlesztési részlege koordinálta, miközben természetesen a Pirelli technikusai is jelen voltak. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az autót kívül-belül kamerákkal látták el, a rekordot pedig nemcsak ezek, de a telemetriai adatokat gyűjtő szenzorok és a GPS-rendszer is bizonyítani tudják.

A zárt pályán végrehajtott kísérletről Stefano Domenicali, a gyártó vezetője a következőket mondta: "Az Aventador SVJ esetében visszatér a Jota utónév, amely korábban is a teljesítményspecifikus modelljeink sajátjaként tündökölt. A bemutatásra váró modell esetében egy olyan autót sikerült megalkotnunk, amely hűen tükrözi a technológiai fejlesztések jelenlegi szintjét. A nürburgringi rekord is azt bizonyítja, hogy a Lamborghini a csúcstechnológia tervezésében és azok alkalmazásában is az élen jár. Az SVJ egy elképesztő teljesítményű sportautó lett, miközben vezetni is egy élvezet", mondta.

 

Az Aventador SVJ kapcsán továbbra is sok a találgatás, ám az már hivatalosan is megerősítésre került, hogy egy megnövelt teljesítményű sportautó érkezésére kell számítanunk. Az eddigi legjobb súly/teljesítmény arány is ehhez a típushoz lesz köthető, a Lamborghini közlése szerint az érték 1.98 kg/ lóerő. Érkezik az ALA 2.0 nevet viselő aktív aerodinamikai rendszer és annak új funkciói is, melyek csak és kizárólag az SVJ esetében lesznek elérhetőek.

Az autó esetében folyadékdinamikai tesztek segítségével optimalizálták az ALA rendszer teljesítményét, ugyanis a nagyobb leszorítóerő elérése érdekében az Aventador összes aktív és passzív dinamikus rendszerét át kellett tervezniük, hogy az autó fizikai határai teljes mértékben kihasználásra kerülhessenek. Az ALA fejlesztése során az SVJ statikus és dinamikus virtuális szimulációkon is átesett, utóbbi kapcsán pedig már látták, hogy a modell jobb eredményre képes a ringen, mint a Huracán Performante.

Némi kiegészítés: a sorozatgyártott modellek korábbi rekordtartója a Porsche 911 GT2 RS volt, az általa elért 6:47.3-as időre sikerült most bő két másodpercet vernie az SVJ-nek.

Galéria: Lamborghini Aventador SVJ Nurburgring rekord