Több mint 1.1 milliót adtak el az első Q3-ból, ami még 2011-ben debütált - megérkezett az utód.

Azt, hogy az eredeti Q3 milyen régi modell is már, talán semmi sem szemlélteti jobban, mint az a tény, hogy annak alapjául még a 2006-ban bemutatott Cross Coupé quattro tanulmány szolgált. A frissítésnek tehát épp itt volt az ideje, az abba fektetett munka pedig már most megtérülni látszik, hiszen egy minden tekintetben csúcskategóriás modellről hullt most le a lepel.

Az már a korábbi teaser- és kémfotókon is látszott, hogy az Audi elhagyja az eddigi stílusirányzatot, helyette egy modernebb, fiatalosabb irányba tereli a modellt, amely ennek érdekében bizonyos elemeket a Q8-tól is megörökölt. Ilyen elem például a vertikális lamellákkal ellátott hűtőrács, amely a Q8, az A4/A6 Allroad és most már a Q3 kivételével minden más típus esetében horizontális elrendezést kapott.

2019 Audi Q3

Szintén említésre méltó frissítés a sportos-megjelenésű első lökhárító, a nagy méretű hátsó lámpa és az A3 Sportback esetében már látott fényszórópáros módosított változata is. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a kompakt Q3 méreteit tekintve is változott, hossza 9.7 centiméterrel, tengelytávja pedig 7.8 centiméterre nőtt, ami érthető módon nagyobb lábteret jelent a hátul helyet foglaló utasoknak. Az alapokat az MQB 37A2 nevű platform adja, amin a VW Tiguannal és a Skoda Kodiaq-kal osztozik. A csomagtér űrtartalma alapesetben 530 liter, azonban, ha ez kevésnek bizonyul, a hátsó ülések ledöntésével (40:20:40) akár 1525 liter is elérhető. Csupán összehasonlításképp: a jelenlegi-generációs BMW X1 505/1550 liter űrtartalmú csomagteret kínál vásárlóinak. A Q3-as hátsó ülései 15 centi hosszan tologathatóak, attól függően, hogy éppen lábtérre vagy csomagtartóra gyúrunk, a háttámlák hét állásban rögzíthetőek.

Egy 2019-es modellévre készített autó esetében egyáltalán nem meglepő, hogy technológiai téren szinte minden elérhető fejlesztést felvonultat. Adott az Audi 12.3 colos kijelzőjén megjelenő Virtual Cockpit nevű digitális műszercsoportja, amely mellett egy 8.8 colos infotainment kijelző is helyet kap - ennek mérete felár ellenében 10 colra is növelhető. Nem hiányzik a kínálatból az Apple CarPlay és Android Auto támogatás valamint a 4 USB-port, a 12-voltos csatlakozó és a Wi-Fi hotspot sem, ám a legnagyobb érdeklődés a Connect nevű rendszert fogja övezni, amely lehetővé teszi, hogy az autók útviszonyokat és időjárást érintő információkat osszanak meg egymással. A rendszer Európában biztosan elérhető lesz, és jó esély mutatkozik rá, hogy az amerikai vásárlók is kiélvezhetik majd annak előnyeit.

2019 Audi Q3

Biztonságot érintő fejlesztések tekintetében sem kell szerénykednie a modellnek, hiszen van automata vészfék, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, keresztirányú forgalomfigyelő, adaptív tempomat és aktív sávtartással kiegészített dugóasszisztens is.

A motorok tekintetében háromféle benzinessel (150, 190, és 230 lóerő), valamint egy dízellel (150 lóerő) kezdődik az értékesítés, később érkezik még egy 190 lóerős dízel is. A két erősebbik benzines és a dízel is 2 literes, négyhengeres erőforrás, míg a 150 lóerős változat ugyancsak négyhengeres, de 1.5 literes TFSI. Az alapmotor elsőkerekes, a többi esetében Haldex-kuplunggal működő összkerék-hajtás dolgozik. A piaci bevezetés után az alapdízelt is kínálni fogják elsőkerék-hajtással, és várható egy 400 lóerős RS Q3 debütálása is. A motorokat keresztben építik be - szemben a Q5-tel -, ami kedvezően hat az utastér helykínálatára.

Németországban novembertől lesz kapható a szalonokban a Q3, az alapmodell ára 150 lóerős benzinessel, 17 colos felnikkel biztos nem fog beférni a 30 ezer eurós határ alá.

Gallery: 2019 Audi Q3