Az Audi egyike volt azon gyártóknak, akik elsőként látták meg a fantáziát a kis méretű SUV modellekben. A Q3 piacra dobásával meg is érkeztek a szegmensbe, azonban mindez még 2011 harmadik negyedévében történt, azóta pedig néhány kivétellel minden rivális frissebb modelleket kínál ügyfeleinek, így az Audinak is lépnie kellett.
Szerencsére nem kell már sokat várnunk arra, hogy kiderüljön, min ügyködtek Ingolstadtban és Győrben az elmúlt években, ugyanis szerdán bemutatkozik az újdonság, ám előtte egy rövid videót még közzétett róla a gyártó.
Nem állíthatjuk azt, hogy most vehettük szemügyre először az új Q3-at, hiszen korábban olyan kémfotók is kikerültek már róla, melyen szinte álcafólia nélkül tesztelték azt, ám most olyan részletmegoldásokra is fény derült, mint az agresszív megjelenésű, modern vonalakkal megrajzolt fényszórók alkalmazása, melyek szép lassan a négykarikás gyártó minden modelljén megjelennek.
Az új, frissített megjelenéssel és az elmúlt hét évben kifejlesztésre kerülő technológiával ellátott Q3 sokkal versenyképesebb szerepben fog tündökölni, mint eddig, ezért bemutatkozása jó eséllyel a BMW X1, a Mercedes-Benz GLA, a Volvo XC40, a Jaguar E-Pace, a Cadillac XT4, a Lexus UX és az Infiniti QX30 számai is gyengülésnek indulnak.