A Maserati Levante megkapta a GTS jelzést, mellyel együtt egy sor fejlesztés és egy erőteljes V8-as motor is érkezett a fedélzetre.

A Goodwood Festival of Speeden bemutatott modell ugyanazt a Ferrari által készített ikerturbós, 3.8 literes V8-as egységet használja, mint a Quattroporte GTS. A hajtásláncon azonban módosítaniuk kellett a mérnököknek, hogy az összkerékhajtással is kompatibilis legyen, így végül 550 lóerőt és 730 Nm-t sikerült rászabadítani a kerekekre. A Maserati közlése szerint a Levante GTS 4.2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége pedig 292 km/órában lett meghatározva.

A frissített erőforráson túl egy módosított karosszéria is érkezett az autóhoz, melynek legfeltűnőbb elemei az első és hátsó lökhárítók személyében lettek meghatározva. A gyártó állítása szerint a frissített design sportos, ám továbbra is kifinomult megjelenést nyújt a modellnek.

Maserati Levante GTS

Az utastérben túl sok érezhető frissítésről nem lehet beszámolni, mindenesetre az ügyfelek alapfelszereltségként kapják a Full Premium bőrkárpitot, míg felár ellenében már a Pieno Fiore természetes bőrkárpit előnyit is kiélvezhetik. Az alaptételek között találhatjuk még az alumínium pedálokat és a Harman Kardon hangrendszert is, mely 14 hangszóróval igyekszik a vásárlók kedvébe járni.

A 2019-es modellévre új fényezések érkezését is bejelentette a gyártó, de bekerül a kínálatba több 20 és 21 colos felni is, noha a Levante GTS-t mindez nem igazán érinti, hiszen az alatt 22 colos egységeket találhatnak majd az érdeklődők.

Forrás: Maserati

Gallery: 2019 Maserati Levante GTS