A Bentley különleges kiadású modellekkel foglalkozó Mulliner részlege egy igazán érdekes autót alkotott, melynek egyik alkatrészét a gyártó alapítójának autójából kölcsönözték.

1919-ben Walter Owen (W.O.) Bentley gondolt egy merészet, és megalapította saját vállalatát, a célja pedig mindössze annyi volt, hogy a lehető leggyorsabb, legjobb, és a kategóriájában legyőzhetetlen modelleket alkosson.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy mára alighanem minden célkitűzést sikerült teljesíteni, sőt, a luxus behozatalával talán magasabbra is került a szint. A Volkswagen Csoport fennhatósága alá tartozó márka jövőre már 100. évfordulóját ünnepli, ezen alkalomból pedig egy sor különleges modellre érdemes számítani.

Az első ilyen a most bemutatott Mulsanne W.O. Edition lett, amelyet mindössze 100 példányban készít majd el a vállalat. A különleges kiadás az alapító előtt tiszteleg majd, ráadásul nem is akárhogyan teszi mindezt, hiszen a 100 példány mindegyike tartalmaz majd egy darabot Walter Owen Bentley 8 Litre típusú autójának főtengelyéből. Az alkatrész a hátsó középkonzolhoz kerül beépítésre, ahol a koktélszekrény és a borhűtő mellett egy, az alkatrész történetét elmagyarázó plakettet is találhatnak majd az ügyfelek.

A vöröses-barnás árnyalattal játszó utastérben a hátul ülők egy "függönyrendszernek" köszönhetően teljesen inkognitóban maradhatnak, közben pedig a számukra is rendelkezésre álló szórakoztatórendszerrel is játszhatnak.

Kívülről nézve onyx-fekete fényezéssel találkozhatunk, noha az ügyfelek dönthetnek úgy, hogy kedvük szerint alakítják az árnyalatot. A sötét hangulatot az első példány esetében króm díszítések törik meg, amik a motorháztetőnél, az emblémánál, a hűtőrácsnál és a különböző plaketteknél illetve jelzéseknél is jól megfigyelhetők.

A feketére fújt felnikkel ellátott modell a szokásoknak megfelelően ezúttal is kézzel készült, megtekinteni pedig az augusztus 24-26 között megrendezésre kerülő Monterey Car Weeken lesz lehetőségük azoknak, akik komolyan fontolgatják a vásárlást.

Forrás: Bentley

Gallery: Bentley Mulsanne W.O. Edition - Mulliner