A cseh gyártó alig több mint egy évvel ezelőtt frissítette Rapid típusú modelljét, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy máris az utódról álmodozzanak. Téma pedig bőven van vele kapcsolatban, hiszen az újdonság nemcsak, hogy átnevezésre kerül, de egy teljesen új megjelenést is kap. A Skoda értékesítési és marketing részlegének vezetője, Alain Favey szerint a modell hagyományos értelemben véve nem nevezhető majd utódnak, hiszen teljesen az alapoktól építik újra, egyetlen céllal, ami nem más, mint hogy a Volkswagen Golfnak riválist állítsanak.

Bár sokan azt hiszik, az Octavia hivataott arra, hogy rontsa a Golf értékesítési számait, valójában egyáltalán nem ez a helyzet, hiszen a Skoda modellje a kompakt szegmens szinte összes szereplőjénél nagyobb, a hátsó lábtér pedig még kategóriájában is kiemelkedően tágas, tehát nem sok összehasonlítási alap mutatkozik a Golffal.

Épp ezért van szükség arra, hogy a Rapid átalakuljon, hiszen egy új köntösbe bújtatva képes lehet arra, hogy a népszerű típust megszorongassa. Favey ezzel kapcsolatban elmondta, vadonatúj technológiák alkalmazásával és a megjelenés drasztikus átalakításával igyekeznek szemrevalóbbá tenni a modellt, amelynek kizárólag a Spaceback változata él majd tovább, ugyanis a fastback variáns kikerül a kínálatból. A vezető elmondta, az átépített autó bemutatásával megoldódik majd a jelenlegi probléma, vagyis a jövőben már senki sem keveri majd össze a Rapidot az Octaviával.

2017 Skoda Rapid Spaceback facelift

A Volkswagen Csoport MQB A0 platformjára épülő új Rapidban művészi pontossággal megtervezett infotainment rendszer kap helyet, ám ez még nem az lesz, amit a Vision X tanulmány esetében láthattunk, az ugyanis a Skoda első sorozatgyártott elektromos modelljében, a Vision E-ben debütál majd 2020-ban.

Erőforrások terén a következő-generációs Fabia 1 literes és 1.5 literes benzinmotorjainak érkezésére mutatkozik jó esély, amik mellett talán egy dízeles egység is befér majd még a kínálatba. A Skoda nem tervezi, hogy elektromos hajtáslánccal látja el a típust, ám nem kizárt, hogy idővel egy hibrid változat is legördül a gyártósorról.

A cseh vállalat számításai szerint az áttervezett Rapid akár meg is duplázhatja a jelenlegi változat értékesítési számait, ám, hogy tényleg így lesz-e, azt csak a 2020-as bemutató után tudhatjuk majd meg.

Forrás: Autocar

Galéria: 2017 Skoda Rapid, Rapid Spaceback