A cseh gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy lesz RS változat a Vision E tanulmány alapjaira épülő modellből.

A 2020 végén bemutatásra kerülő zéró károsanyag-kibocsátású modell várható formatervét a Vision E tanulmány mutatta meg számunka, most pedig már azt is tudhatjuk, idővel egy továbbgondolt változat is érkezik belőle a kínálatba.

A Skoda értékesítési és marketing részlegének vezetője, Alain Favey a következőket mondta: "Lesz RS változat az elektromos autónkból, ám elsősorban a stílus és a korábban megszerzett tapasztalat dominál majd, nem feltétlenül a teljesítmény. Az ügyfelek szeretik az olyan autókat, amelyek sportos érzést keltenek, ám a külsőben ez nem igazán mutatkozik meg. A legerősebb RS modellünk 245 lóerős, szóval most a megjelenésre és a sportos vezetési élményre koncentrálunk."

Skoda Vision E concept

Jelen pillanatban az egyetlen eladásra kínált RS modell az Octavia RS, ám idén megérkezik mellé a Kodiaq felpaprikázott változata is. A 2010 és 2014 között kínált Fabia RS is visszakerülhet a következő-generációs modellel, ám erre csak a 2020-as évtől kezdődően mutatkozik reális esély. "A következő-generációs Fabia 2020 után érkezik meg a piacra, és már mérlegeljük, hogy milyen opcióink lehetnek vele kapcsolatban. Személy szerint úgy gondolom, lenne kereslet az RS variánsra", mondta Favey.

A Skoda annak lehetőségét is mérlegeli, hogy a Fabia esetében a hibrid hajtáslánc is bekerüljön a kínálatba, ám akárcsak az RS kivitel, ezen verzió kapcsán sem született még meg a végső döntés.

Forrás: Autocar

 

Gallery: Skoda Vision E tanulmány