Az akkumulátorokat gyártó kínai vállalat és a német kormány közötti megállapodás hátterében a BMW is fontos szerepet játszhatott.

Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyára kerül megépítésre Németországban, miután Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök aláírta az erről szóló megállapodást. A gyár Türingia tartományban, Erfurt környékén kezdi majd meg működését, a megrendelések hiányától pedig egészen biztosan nem kell tartania, hiszen első ügyfélként a BMW rögtön egy 4 milliárd eurós megbízással fordult a CATL nevű vállalathoz.

Az összegből 1.5 milliárd euró a Németországban elkészülő gyárhoz vándorol, míg 2.5 milliárd a kínai üzemhez kerül, ugyanis a BMW-nek mindkét kontinensen szüksége van az akkumulátorokra - már csak azért is, mert a hamarosan érkező iX3 is Kínában kerül majd megépítésre. A bajor gyártó jelenlegi akkumulátorbeszállítója, a Samsung SDI is a partnerek között marad, sőt, elképzelhető, hogy idővel egy harmadik vállalat is csatlakozik a körhöz, hiszen az elektromos modellekre egyre nagyobb igény mutatkozik.

BMW iX3 concept

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójaként ismert CATL közleménye szerint az európai gyár megépítése csak az első lépés, később szeretnék, ha az összes autógyártó tőlük szerezné be az áramforrásokat. A mostani beruházással mintegy 600 új munkahelyet teremtenek, amely szám a későbbiek folyamán még növekedhet.

A hírek szerint a BMW a megrendelés leadásán túl befektetést is eszközölt az Erfurtben épülő gyárban, ám ennek mértékét egyelőre nem hozták nyilvánosságra a felek. A bajor gyártó felvásárlásokért felelős vezetője, Markus Duesmann elmondta, egyelőre csak kutatási célú befektetés történt, nincs szó arról, hogy a BMW saját magának gyártanak akkumulátorokat, noha nem zárta ki ennek lehetőségét sem.

Forrás: Reuters

Gallery: BMW iX3 koncepció