A Honda még 2014-ben kaparintotta meg az elismerést, miszerint az övéké volt a világ leggyorsabb fűnyírója: a V2-őt az a Team Dynamics építette, mely a Honda partnere a BTCC-ben, és ők álltak az első változat mögött is. A V2 esetében szintet léptek, CAD segítségével zajlott a tervezés, „személyre szabottabb” alkatrészeket használtak, bevonva a 3D nyomtatást is a folyamatokba. Az új változat közel kétszer olyan erős, mint az előd, a fejlesztőcsapat szeme előtt az a cél lebegett, hogy meghaladják a 150 mph-s, azaz 240 km/h-s sebességet – mindezt úgy, hogy a fűnyíró nem vesztette el a funkcióját, továbbra is képes ellátni eredeti rendeltetését.

Az alapokat a Honda HF 2622 típusú fűnyírója adja, enyhe módosításokat végeztek el a karbonszálas pengéknek helyet adó háznak, hogy az helyet adjon a hátsó kerekekhez futó láncnak és annak a két akkumulátornak, melyek a pengéket mozgató elektromos motorok számára biztosítják az áramot. A 999 köbcentis, négyhengeres motor egy CBR1000RR Fireblade SP-ből származik, több mint 190 lóerőt teljesít 13 ezres fordulatnál – ehhez társul a szerkezet 140 kilós száraz tömege.

Ez is érdekelhet:

A Fireblade-ről érkezett még a kuplung, a vezérlés, a hatsebességes váltó, és a színes LCD kijelző. A programozható váltót a kormányon elhelyezett karbonfülekkel lehet vezérelni – a csapat becslései szerint már egyesben elérhető a 150 km/h.

A megfelelő lassulásról a Kelgate fékrendszere gondoskodik: elöl négy-, hátul hatdugattyús nyergek tartják féken az erőt.  A felnik az ATV termékei, a tapadást a Hoosier különleges abroncsai biztosítják. A karbonülésben a 23 éves Jess Hawkins foglal majd helyet, aki jelenleg a Fast & Furious Live showjában teljesít.

Galéria: Honda Mean Mower V2