Könnyen lehet, hogy a sokak szerint megosztó látványt nyújtó osztott fényszórót a következő-generációs modellnél már mellőzi a gyártó.

Noha a frissített Octavia csak nemrég mutatkozott be a piacon, a Skoda már javában teszteli a model újabb változatát is, amely úgy tudni, mindössze apróbb változtatásokat vonultat majd fel a jelenlegihez képest.

Vizuális szempontból nézve túl sok említésre méltó dolog nem lesz, ugyanakkor a francia AutomobileMag értesülései szerint az új Octaviáról már lekerül a Mercedes-Benz E-osztálytól ellesett osztott fényszóró, aminek leleplezésekor enyhén szólva is megdöbbentek a Skoda-rajongók.

A plasztikai műtét eredményeképp egy új, nagyobb hűtőrács is felkerülhet az autóra, amely krómozott berakásokkal hívhatja fel magára figyelmet, de jó esély van egy áttervezett hátsó lámpapáros megjelenésére is, mint ahogy szinte biztosra vehetjük, hogy az utastér sem mellőzi majd a legújabb technológiákat és az ebben a kategóriában manapság szinte kötelezővé váló digitális műszercsoportot.

2020 Skoda Octavia Test Mule

Az autó alá már azt a frissített MQB platformot fogja használni a gyártó, amely a 8. generációs Golf, a következő Seat Leon és az új Audi A3 alá is bekerül. Erőforrásokról egyelőre korai beszélni, ám a rendelkezésre álló hírek szerint egy 1.5 literes, turbófeltöltővel kiegészített négyhengeres egység megjelenésére van a legjobb esély, amely valahol 200 lóerő körül teljesíthet. Természetesen érkezik majd az RS változat is, ennek teljesítményét 250 lóerőre tippelik a lapok.

Ami ennél érdekesebb, hogy úgy tűnik, a Skoda továbbra sem dobja kínálatából a dízelmotorokat, igaz, némi mozgolódás azért várható, hiszen a jelenlegi 1.6 literes egységet a frissített modellben már egy 1.5 literes blokk válthatja.

Forrás: AutomobileMag

A következő-generációs Skoda Octavia