A négykarikás vállalat augusztus végén leplezi első tisztán elektromos-meghajtású modelljét, amely nem csak emiatt lesz különleges, ugyanis az e-tron lesz az első olyan sorozatgyártott modell a világon, amely virtuális visszapillantókkal érkezik meg a kereskedésekbe. A hagyományos elemeket jobb látóteret nyújtó kamerák váltják, most pedig azt is megtekinthetjük, pontosan hol jelennek majd meg a szenzorok képei.

Ahogyan arra számítani lehetett, az új e-tron is a márka MMI rendszerével felszerelve kerül értékesítésre. Az Audi A6, A7, A8 és Q8 duplakijelzős rendszere és "réteges" felépítése itt is megfigyelhető, mindez pedig még egy 16 hangszóróból álló Bang & Olufsen hangrendszerrel is kiegészül majd, tehát minden adott lesz ahhoz, hogy az utasok menet közben is jól érezzék magukat.

Audi E-Tron in Copenhagen

A most közzétett képek legérdekesebb eleme azonban kétségkívül az ajtópanelbe épített 7 colos OLED kijelzőpáros, melyek a visszapillantók helyén elhelyezett kamerák képét mutatják a vezetőnek. Külön érdekesség, hogy érintőképernyőkről van szó, a vezető pedig saját maga állíthatja be a szöget vagy épp a nagyítás mértékét. A kijelzőt működtető rendszer alapbeállításokkal is rendelkezik, ezeket három területre, az autópályás vezetésre, a kanyargós útszakaszokra és a parkolásra optimalizálták.

Az Audi e-Tron augusztus végétől már megtalálható lesz a német kereskedésekben, míg más piacok vélhetően néhány hét/hónap eltéréssel kapják csak meg.

Forrás: Audi

Galéria: Audi E-Tron