Úgy tűnik, az orosz autógyártók számára egyre fontosabb az európai piac, hiszen az Avtovaz után az UAZ is szakítana magának egy szeletet a tortából.

Az Avtovaz sikeresnek nevezhető visszatérése után az UAZ modelljei is megjelenhetnek az európai piacokon, noha nagy dolgokra nem érdemes gondolni, hiszen az általuk kínált modellek visszafogott teljesítménnyel rendelkeznek, ráadásul áruk sem nevezhető épp kedvezőnek.

Az UAZ európai piacon történő megjelenése az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások miatt egy kissé meglepő, ám úgy tűnik, komolyan gondolják a terjeszkedést, hiszen első körben a holland, a német, a belga, az olasz, a horvát, a szerb, a bolgár, a bosnyák, a magyar, a lengyel, a cseh és a svéd piacot is célba vették. Az ajánlatok között ott szerepel majd a kissé fura Bukhanka, és a nála jóval népszerűbb SUV páros, a Patriot és a Hunter is.

UAZ Hunter

UAZ Hunter

Egyelőre csak a németországi árak ismertek, de azok alapján már levonható némi következtetés. A 2.7 literes, 120 lóerős teljesítményű erőforrással rendelkező Hunter esetében 17.900 euróban, vagyis közel 6 millió forintban lett meghatározva az induló ár, ami egy limitált felszereltségi szinttel rendelkező modellért kissé soknak tűnik.

Ha valakit inkább az ötajtós Patriot kvalitásai fogtak meg, 19.900 eurót kell elkülönítenie a vásárlásra, ám, ha a duplakabinos pickupra van szükség, 18.900 euró is elég lehet a vásárláshoz. Egyes piacokon szimpla kabinos változatban is elérhető lesz a modell, ám minden esetben a 2.7 literes, 128 lóerős egység meglétére kell számítani.

UAZ Patriot

UAZ Patriot

A kifejezetten furcsa, ám kétségkívül ismerős látványt nyújtó Bukhanka minibusz változatban rendelhető, ennek ára 19.990 euró, vagyis 6.5 millió forintban lett megállapítva. Hogy mennyien fogják megvásárolni, az jó kérdés, ugyanis sem fenntarthatóság, sem pedig teljesítmény tekintetében nem túl vonzó a modell. A motorháztető alatt elhelyezett 2.7 literes egység 112 lóereje mindössze 127 km/órás végsebességet tud garantálni, ami nagyon kevés, ellenben a 100 kilométerre vetített 13.5 literes átlagfogyasztással, ami pedig igencsak soknak tűnik.

UAZ Bukhanka

UAZ Bukhanka

Összességében nézve mindhárom modell rendkívül elavultnak tűnik az európai piac felhozatalához képest, egyedül talán a Patriot csúcsváltozata az, amely felszereltség tekintetében megállja a helyét, hiszen esetében igény szerint a fűthető első-hátsó ülés valamint kormány, az automata klíma, a navigációs rendszer, a tolatókamera és a parkolószenzor is elérhető a vásárlók előtt.

Forrás: Autononcion