A felnispecialista Vossen vadonatúj felniket készített a modell számára, ám nem kizárt, hogy nagy sebességnél gondok lehetnek majd velük.

Se szeri, se száma az egyedi készítésű Vossen felniknek, hiszen a vállalat nem ma kezdte a szakmát. Alig találni olyan sportautót a piacon, amelyhez ne készítettek volna már különleges felniket - láthattunk Lamborghinit, Ferrarit és Porschét is Vossennel díszítve, most pedig a Bugatti személyében egy újabb márka is csatlakozott a népes táborhoz.

A Chiron számára készített felnik elől 20, hátul 21 colos méretben pompáznak, felületükön pedig Pirelli P-Zero abroncsok feszülnek. Bár mindez remekül hangzik, és a felni is passzol az autóhoz, nem kizárt, hogy adott esetben problémákkal szembesülhetnek a tulajdonosok.

A Bugatti Chiron ugyanis messze nem olyan, mint a többi sportautó, hiszen a francia modellt úgy tervezték meg, hogy végsebessége akár a 400 km/órát is meghaladhassa. Éppen emiatt egyedi készítésű felnikkel és abroncsokkal kínálja azt a gyártó, ennek fényében pedig vannak, akik szerint egyáltalán nem garantált, hogy egy külsős vállalat által gyártott felniszett nagy tempó mellett is megfelelő biztonságérzetet kelt. A Vossen által kínált LC2-es sorozatú egységek egyébként 6000 dollárba, vagyis 1.7 millió forintba kerülnek.

Bugatti Chiron