Romain Dumas 7:57.148-as idővel ért be a közel 20 kilométer hosszan futó pálya céljába, amivel történelmi rekordot döntött, ugyanis soha nem volt még olyan autó a verseny történetében, amellyel nyolc másodperc alá tudtak volna menni. Ezen tény ismeretében annyira nem meglepő, de mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a Sébastien Loeb által felállított korábbi rekord is megdőlt, ugyanis a francia autóversenyző 2013-ban csak 8:13.878-as időt tudott produkálni az egyedi építésű Peugeot 208 T16 Pikes Peakkel.

Dumas 145.7 km/órás átlagsebességgel teljesítette a 156 kanyarból álló pályát, mindebben pedig az a 670 lóerős, két villanymotorral ellátott I.D.R volt a társa, amelynek építését mindössze hét hónap alatt elvégezték a mérnökök.

Romain Dumas, Volkswagen I.D. R Pikes Peak 2018

"Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a saját magunk által támasztott magas elvárásokat is sikerült felülmúlnunk. A hét eleji tesztek után már éreztük, hogy megdőlhet a korábbi rekord, ám ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindennek tökéletesen kellett elsülnie. A technológia, a versenyző, de még az időjárás is komoly szerepet játszott", nyilatkozta Dumas, aki végül elégedetten ünnepelhetett.

"Elképesztően jó érzés volt látni, hogy minden simán és gond nélkül működik, a rekord pedig már csak hab a tortán", mondta. "Az I.D. R Pikes Peak a leglenyűgözőbb autó, amivel valaha is rajthoz álltam. Az elektromos hajtáslánc sok újdonságot tartogatott számomra, így a projekt során nagyon sokat tanultam", zárta gondolatait.

A versenyen ezt leszámítva egy újabb rekord is született, ugyanis a szinte gyári állapotú Bentley Bentayga W12 10:49.902-es idejével a Pikes Peak történetének leggyorsabb sorozatgyárott SUV-jává vált, letaszítva ezzel a trónról a Rang Rover Sportot, amelynek volánja mögött 2014-ben Paul Dallenbach 12:35.610-es időt futott.

Galéria: Volkswagen I.D. R Pikes Peak 2018