Az autót a Lamborghini klasszikus modellekkel foglalkozó Polo Storico részlege készítette el, tulajdonosa pedig továbbra is pályán használja majd azt.

A Lamborghini által restaurált Miura SVR egy különleges esemény került bemutatásra a japán Nakayama versenypályán.

A Miura SVR átalakítását 1974 és 1976 között végezte a gyártó, inspirációul pedig az a Miura Jota szolgált, amelynek fejlesztését a Lamborghini tesztversenyzőjének, Bob Wallace-nak a közreműködésével végezték.

A szóban forgó példány teljes restaurálása 19 hónapot vett igénybe - egy hónappal többet, mint amíg az eredeti modell SVR státuszúvá történő átalakítása zajlott. Az autót először 1968-ban értékesítették Miura S néven, majd az évek során többször is gazdát cserélt, míg végül annál a Heinz Strabernál kötött ki, aki végül az átalakítást megrendelte.

Japánba először 1976-ban érkezett meg a modell, új tulajdonosa, Hiromitsu Ito pedig gyorsan híressé vált vele, figyelemfelkeltő jelensége pedig a mostani restaurálásnak köszönhetően újra előtérbe kerülhet.

Paolo Gabrielli, a Polo Storico részleg vezetője elmondta, hogy a restaurálás során az SVR-átalakításkor készített feljegyzéseket kellett tanulmányozniuk, ugyanis a gyári változathoz adott dokumentumok már nem voltak relevánsak számukra.

"Az autó gyakorlatilag darabokban érkezett meg San'Agata-ba, ám jelentős módosításokkal ugyan, de minden alkatrésze megvolt", tette még hozzá Gabrielli, aki elárulta, a restaurálást kérő tulajdonos négypontos biztonsági öveket, jobb oldaltartás biztosító üléseket és eltávolítható bukócsöveket kért az autóba, ugyanis továbbra is pályakörnyezetben szeretné azt használni.

Forrás: Autocar

Restaurált Lamborghini Miura SVR