Noha túlzás lenne azt állítani, hogy a Tesla fennállása legjobb napjait éli, még mindig óriási potenciál rejlik a vállalatban, amely már évekkel a riválisok piaci megjelenése előtt megjelent elektromos hajtáslánc köré épülő modelljeivel. Az, hogy a sikertörténet azóta nem lett kasszasiker, csak annak köszönhető, hogy a kaliforniai vállalat nem rendelkezett kellő infrastruktúrával és tapasztalattal ahhoz, hogy az egyre növekvő megrendeléseket és ügyféligényeket teljesíteni tudja.

Mindezen sokat segíthetne egy európai gyár megépítése, amelynek előkészületei már javában zajlanak. Korábban úgy tűnt, hogy akár Magyarország is versenyben lehet, mint helyszín, ám úgy tűnik, a viszonylagos jó elhelyezkedés és a zalaegerszegi tesztpálya sem elegendő fegyvertény ahhoz, hogy a választás a mi területünkre essen.

 

Az utóbbi időben voltak már olyan pletykák, melyek szerint Elon Musk másfelé nézelődik, most pedig egy kérdésre válaszolva ő maga is megerősítette, hogy a Benelux-államok közelsége okán talán a német-francia határ lenne számukra a legoptimálisabb választás.

Mindez persze még nem jelenti azt, hogy a döntés megszületett volna, hiszen, ha valahol, akkor a Teslánál viszonylag gyorsan változnak a dolgok. Csak példaként említve; a Model 3-ból már tavaly heti 5000 példányt kívánt előállítani a gyártó, ám jelenleg is mindössze 3500 környékén tartana, de, hogy egy aktuálisabb példát is említsünk, az európai gigafactory helyszínének bejelentését is 2017-re ígérték, ami könnyen elképzelhető, hogy még idén sem történik meg.