A Volvo főtervezője, Thomas Ingenlath erősítette meg a hírt, amit már mindenki tudott, vagyis hogy az XC40 személyében érkezik az első tisztán elektromos-üzemű modell.

Az új S60 bemutatóján Inglenath elmondta, az XC40 elektromos-meghajtású változata terveik szerint a Polestar 2 2019-es bemutatója után érkezne meg a piacra, amit később a szintén akkumulátorhajtású XC90 követhet. Utóbbi kapcsán az is bejelentésre került, hogy a gyártás 2021-ben kezdődik, a folyamatnak pedig a a Volvo új, charlestone-i gyára ad majd otthont.

A főtervező egy sokakat érdeklő kérdést is megválaszolt, ugyanis elmondta, nem valószínű, hogy a Volkswagen I.D. sorozatát követve a semmiből építenének tisztán elektromos autókat, helyette a meglévő modellek átalakításában gondolkodnak.

"Többé már nem titok, hogy az első teljes egészében elektromos-meghajtású autónk a Volvo XC40 lesz. Röviddel a Polestar 2 megjelenése után tervezzük a bemutatóját, majd lépésről-lépésre haladunk tovább, így a következő-generációs XC90 is érintett lesz az átalakításban."

2018 Volvo XC40 Production

Akárcsak a Polestar, az XC40 EV is lítium-ion akkumulátorral fog elkészülni, és csatlakozik majd az XC40 plug-in hibridhez, így a vásárlók már két elektromos változatból is választhatnak maguknak.

Noha a Volvo csak és kizárólag már meglévő modelljeikből készít elektromos változatot, Ingenlath szerint a hozzájuk tartozó Polestar esetében már más lehet a helyzet, ugyanis ott sokkal valószínűbb a kizárólag elektromos üzemű autók megjelenése.

"Határozottan nem szeretnénk, ha az olyan sikeres modelljeink, mint például az XC40 is, azért tűnnének el a piacról, mert a belsőégésű erőforrások kora lejárt. Az új formátumok, karosszériatípusok és nem igazán hagyományos elemek felfedezéséhez és használatához ott van számunkra a Polestar, amely nagyon jól elboldogul majd ezen a vonalon."

Forrás: Autocar

Galéria: 2018 Volvo XC40